Keresés
Close this search box.

Hatalmas siker az Ultima Sacra új produkciója

Ultima Sacra társulat
Erdélyben turnézott a magyarországi Ultima Sacra társulat. Zenés műsorukat hat helyszínen mutatták be 2022. június 6. és 13. között.

A Hazám felől – Hazám felé című előadás elsőként Sepsikőröspatakon volt látható, majd következett Datk, Dálnok, Ürmös, Apáca és Alsórákos.

A verses-zenés történet kiindulópontja egy olyan – korábban elszakított – terület visszacsatolása, amit a II. világháborúban kapott vissza Magyarország. A szavaló egy katona, egy átlagos fiatalember, aki fél elhagyni otthonát. Félti az életét, mert tudja: háború van, és a honvédek sorsa nem csupán egy diadalmas bevonulás lesz a visszacsatolt országrészre. Bevonuláskor azonban rátalál a szerelem, ami házassággal, gyermekáldással végződik. A század viszont tovább megy, így a párnak válnia kell. Hősünk hadifogságba kerül, az asszony pedig menekülni kényszerül, közös gyermekükkel együtt.

Produkciójában az Ultima Sacra társulat (Szepesi Richárd, Szőke Tímea, Miks-Rédai Csaba) olyan kérdésekre keresi a választ, mint például: Hogyan élheti túl az ember lelke a megpróbáltatásokat? Fogságban és menekültként megmaradhat-e magyarnak? Lehetséges-e az újrakezdés, és hogyan?

Videó a datki előadásból:

facebook.com/laszlo.major.37/videos/383784617059680/

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Trombita Széchenyi

Ha már indult, akkor dobogóra állt a magyar trombitás

Először indult magyar zenész a trombitás vébén Behán Áron András, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának másodéves trombita előadó-művészet szakos hallgatója első magyar indulóként harmadik

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar

Ők is ott lesznek a Lövérek rétjein

Urbán Fesztivál 75 helyszínen 300 programmal

Teljes a Volt-utód SopronFest programja, exkluzív fellépések színesitik a programot Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban. A soproni utcák, terek, klubok,

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt