Keresés
Close this search box.

Váratlan helyszínen tér vissza az Európa Kiadó!

Európa Kiadó
Vajon legutolsó albumukat fogják bemutatni?

A híres-hírhedt alterock zenekar egy igazán történelmi helyszínen fogja először aktivizálni magát!

Június 11-én szintén szabadtéren ad nagykoncertet a nyolcvanas évek kultikus csapata, az Európa Kiadó. A hazai alternatív rockzenei élet meghatározó együttese kisebb-nagyobb megszakításokkal a kilencvenes évek középig működött.

1981-ben az URH feloszlása után alakult budapesti avantgárd (alternatív) rock együttes. Az alapítók a Müller Péter Iván kiválásával megmaradt három URH tag, azaz Menyhárt Jenő (gitár, ének), Kiss László (basszusgitár), Salamon András (dob), valamint Dénes József, Dönci (gitár) voltak. Az együttes első műsora a Pusztulás Piszkozatai címet viselte, és erősen érezhető volt rajta az URH hatása.

1982-ben csatlakozott a zenekarhoz Gerő András, Menyhárt volt katonatársa, aki elektromos zongorán játszott, majd Magyar Péter került még ebben az évben a dobok mögé, és a színes tehetségű (a későbbiekben az Orkesztra Luna zenekart alapító) zenészi múlttal rendelkező Kamondy Ágnes, Dénes akkori barátnője, is ebben az időben kezdett játszani a zenekarban szintetizátoron. Az Ikarus Művelődési Házban felvett anyaguk a Love ’82 címet viselte.

Ekkorra már egyre inkább kialakult az együttes sajátos stílusa, mely egyszerre volt „földközeli” és filozofikus, az URH elkeseredett lázadását felváltandó. A (vad, kielégületlen/kielégíthetetlen) szerelem mint téma meghatározó lett Menyhárt szövegeiben, míg az URH együttesnél a szerelem központi témaként csak egy-két dalban jelent meg. Fontos esemény 1983-ból , hogy a zenekar tagja lesz a profi zenész Másik János is. Másik a billentyűs hangszerek megszólaltatásáért lesz hosszú ideig felelős, de ha kell, dobol, vagy épp gitározik a felvételeken, ill. meghatározó szerepe lesz a zneszerzésben.

Gasner János is csatlakozik az Európa Kiadóhoz, aki Dénessel együtt az avantgárd/alternatív rock legjobb gitárosai lettek az idők folyamán. Menyhárt – aki szintén a stílus meghatározó gitárosai közé tartozik – egyre inkább énekes-színpadi emberként kerülhetett így előtérbe a koncerteken.

(Ebből az időszakból többek számára emlékezetes még az itt tanuló kongói diák, Joe Dyssou fellépései is a zenekarral.) 82 –- 83-ra a magyar underground egyik legnépszerűbb, legmeghatározóbb együttesévé válik az E.K. (a VHK, Kontroll Csoport és Bizottság mellett), ennek ellenére a zenekar 1983. december 30-ára „búcsúkoncertjét” hirdette meg.

De csak „hibernálódik” a zenekar, azaz nem szűnik meg valójában, ezt egy filmszerep és egy új album is mutatja. Ezután egyre nagyobb aktivitást mutatnak a zenekari tagok, aminek a végeredménye az 1987-ben kiadott Popzene c. nagylemez lesz, a magyar avantgárd/alternatív rock második megjelent nagylemeze, ami sikert aratott, és a közönség „renegát része” is egyre inkább megbarátkozott az új zenékkel.

Ekkoriban (85-87) szorosan együttműködött az E.K. a Balaton együttessel, azaz Víg Mihállyal és Hunyadi Károllyal. Gyakran egymás társaságában lépett fel a két zenekar, sőt Víg Mihály aktívan részt is vett az E.K. zenei munkájában. Ekkorra már Kiss és Magyar is visszatértek az együttesbe.

A „klasszikus E.K.-felállás” ebből az időből: Menyhárt Jenő (ének, gitár), Kiss László (basszusgitár), Dénes József (gitár), Magyar Péter (dob), Másik János (billentyűs hangszerek). Az említett Balaton zenekar két tagján kívül Tóth Zoltán (Spenót) és Vető János (korábban: Trabant zenekar) is fontos szerepet játszott az együttes ekkori munkáiban.

A zenekar következő korszaka a 88 – 89-es évekre tevődik. Menyhárt Jenő grandiózus terve (a „Kulich Gyula tértől az Operáig”) a Szavazz Rám (1989-es) című lemezen realizálódott.

A 90-es évek elején az E.K. mint formáció nem létezett, létezett viszont egy zenekar (Low-fi), melyben Menyhárt Jenő, Kiss László, Magyar Péter és Kirschner Péter játszott. Ez a formáció adta az „új” Európa Kiadó alapját. A zenekarhoz független előadóként Másik János is csatlakozott (a zenekar producere Peter Ogi volt), és Itt kísértünk – love ’92 címmel új albumot adtak ki.

Ez azonban egy cezúra kezdetét is jelentette: bő két évtizednek kell eltelnie, hogy majd a zenekar új műsort adjon ki hanghordozón, főleg Menyhárt miatt, aki egy New York-i kitérő valamint agyhártyagyulladás után ’97-ben tért vissza az együtteshez. ’97-ben azzal az ötlettel áll elő Bognár Attila programszervező-lemezkiadó, hogy mi lenne, ha játszana az E.K. a Szigeten. Mivel az emailben megszólított zenekari tagok egytől egyig igent mondanak „Jenőnek”, újra összeáll az együttes. A közönség nagy örömmel fogadja a „visszatérő Kiadót”, különösen a Turista c. régi Menyhárt-szerzemény „üt nagyot” ebben az időben.

2004-ben az Európai Unióhoz való csatlakozás alkalmából újra koncertet adtak az A38 Hajón, majd ezt követően 2013-ban új albummal jelentkeztek, immáron friss felállással. 2016 év végén jelent meg az együttes legfrissebb anyaga …Valahol lenni … címen.

A zenekar 2017-ben friss felállással újra a fesztiválok, zenei klubok rendszeres szereplője lett, nyár elején pedig egy teltházas MÜPA koncerttel örvendeztette meg a rajongókat, 2018 márciusán kiadták legújabb kislemezüket, Nincs kontroll címmel, melyet a zenekar Love-lemezsorozatára rezonáló LOVE 2020 megjelenése és egy lemezbemutató turné követett.

Most az Európa Kiadó ismét aktivizálja magát és első nyári szabadtéri koncertjével a Várkert Bazár Öntőház udvarán várja rajongóit egy igazi Ifipark hangulatot idéző buliba az Újzenekar zenei felvezetésével.

Vajon a LOVE 2020 albumot fogják bemutatni?

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Trombita Széchenyi

Ha már indult, akkor dobogóra állt a magyar trombitás

Először indult magyar zenész a trombitás vébén Behán Áron András, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának másodéves trombita előadó-művészet szakos hallgatója első magyar indulóként harmadik

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar

Ők is ott lesznek a Lövérek rétjein

Urbán Fesztivál 75 helyszínen 300 programmal

Teljes a Volt-utód SopronFest programja, exkluzív fellépések színesitik a programot Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban. A soproni utcák, terek, klubok,