Keresés
Close this search box.
Régen minden dal jobb volt?

Megint középpontban a magyar dalszöveg-kreátorok

Idén is megrendezik a Mai Dal című programot: a magyar dalszövegek népszerűsítését célzó eseményt április 26-án tartják a fővárosi Akvárium Klubban.

A programsorozatot tavaly indították dalszerzők kerekasztal-beszélgetésével, egy dalszövegírás-történettel foglalkozó, valamint egy interaktív dalszövegíró előadással – szerepel a szervezők által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Ebben felidézik: a rendezvényt a járvány miatt először streaming formában hirdették meg, végül korlátozott létszámban személyesen is részt lehetett venni rajta a Muzikumban.

Idén új helyszínt választottak a szervezők, és nem csak a hely ikonikus mivolta miatt: április végén az Akvárium Klub VOLT Lokálja ad majd terepet az eszmecserének.

A rendezvény egyik célja, hogy felhívja a zeneszerető közönség figyelmét a minőségi magyar dalszövegű zenékre és segítsen utat mutatni a dalszövegírás iránt érdeklődőknek.

A tavalyi Mai Dal felvezetéseként dalszövegíró-pályázatot hirdettek, amelyre több mint háromszáz pályázat érkezett.

Természetesen a helyszínváltozással bővültek a lehetőségek is, ezért a szervezők idén úgy döntöttek, hogy dalszövegíró-kurzust indítanak.

Ennek keretében hat alkalommal hat különböző dalszerző enged betekintést saját alkotói metódusába, abba, ahogyan az ötletből először szavak, aztán „versszakok”, végül egy komplett dal lesz.

Ezeket a kurzusokat kis létszámban, legfeljebb tíz résztvevővel rendezik meg. Eddig mesterkurzust tartott Beck Zoli (30Y), Varga Livius és Likó Marcell (Vad Fruttik), de ezek eddig a rendezvényen kívül zajlottak le.

Az idei esemény első programjaként népszerű együttesek dalszerzői, frontemberei fognak egy kerekasztal-beszélgetés során tapasztalatot cserélni, ennek a moderátora új szerepkörben Varga Livius lesz.

A panelbeszélgetést egy előadás követi, végül a résztvevők az est zárásaként egy interaktív játékon vehetnek részt.

Az esemény programjaival azokhoz szeretnénk szólni, akik érdeklődnek a magyar szövegű zenék iránt és kicsit benéznének a szerzők gondolatai mögé. Célunk megmutatni, hogy az alkotás lehet tudatos tevékenység, amely mind az alkotó, mind a befogadó számára jótékony hatással lehet

– idézte Tóth Áron főszervezőt a közlemény.

További információt – ahogy az már szokásos – egyébként a Mai Dal Facebook-oldalán találhatnak meg az dalgyártás iránt érdeklődők.

Régen minden dal jobb volt? Nem tudni, de most már a Mai Dalról szól minden!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Trombita Széchenyi

Ha már indult, akkor dobogóra állt a magyar trombitás

Először indult magyar zenész a trombitás vébén Behán Áron András, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának másodéves trombita előadó-művészet szakos hallgatója első magyar indulóként harmadik

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar

Ők is ott lesznek a Lövérek rétjein

Urbán Fesztivál 75 helyszínen 300 programmal

Teljes a Volt-utód SopronFest programja, exkluzív fellépések színesitik a programot Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban. A soproni utcák, terek, klubok,