Keresés
Close this search box.

Bulls of Prey: játékos hard rock az első EP-n

Bulls of Prey
Saját szerzemények mellett a klasszikus rockzene jeles képviselőinek egy-egy népszerű dala is felcsendül a koncertjeiken.

A keményebb hangzású, de dallamos rock and rollt, heavy bluest és hard rockot játszó Bulls of Prey három kislemez után elérkezettnek látta az időt, hogy egy EP formájában mutassa meg dalait a nagyközönségnek



A Believer című, öt dalos anyag digitális formában az összes stream szolgáltatónál elérhető. A kislemezt indító, korai Iron Maiden-t idéző, pörgős koncertnyitó Golden Calf-hoz klip is készült. Az EP-n helyet kapott még SIA Cheap thrills című popslágerének rock and rollos koncertfelvétele.

ITT nézhető meg a felvétel.

A zenekarról érdemes tudni, hogy Tóth Bálint László (gitár, ének) alapította 2017-ben. A csapatban a vajdasági származású Tamás Áron dobol, Zakar Zoltán basszusgitározik. A banda legújabb igazolása a tiszaújvárosi Berecz Zsolt (szólógitár), aki a csapat „leghippibb” tagja, s a zenekar legkísérletezőbb kedvű muzsikusa is egyben, így játékával tökéletesen kiegészíti Bálint gitározását.

A zenekar dalai angol nyelven szólalnak meg és általában vagy a tipikus rock & roll életérzést közvetítik (buli, csajok, életöröm) vagy gondolatébresztő filozofikus hangulatot kölcsönöznek az egyébként erősen instrumentális alapú muzsikához.

Bulls of Prey

Egy tavalyi interjúban Bálint elmondta, hogy legalább egy évig gyakorlatilag zenekarnév nélkül muzsikáltak. Aztán az egyik próba után felvetette, hogy mégis kellene egy brand, és az állatnevek elég menők ebben a műfajban (példaként a Whitesnake, Wolfmother, Buffalo Springfield zenekarokat említette).

Először a Birds of Prey nevet választotta, de végül Zoli, a basszusgitárosunk javaslatára cseréltük le a szárnyas állatot párosujjú patásra. Innen jött aztán a „Ragadozó Bikák”, azaz a Bulls of Prey név.

Mint elmondta, mögöttes tartalom nincs, mert azt szeretnénk, hogy a zenéjük legyen a cégérük. Abban viszont egyetértettek, hogy a bikafej „marha jól” mutatna a zenekari logón.

Tagjai:
Tóth Bálint László (gitár, ének)
Tamás Áron (dobok)
Zakar Zoltán (basszusgitár)
Berecz Zsolt (szólógitár)

És mit kell tudni még a bandáról?

A banda önmeghatározása szerint játékos, lendületes instrumentális zenét játszanak, énekes kísérettel – tehát a dalszövegek fajsúlyosak, de talán másodlagos jelentőséggel bírnak. Az angol nyelvű dalszövegek vagy a tipikus rock&roll életérzést közvetítik vagy gondolatébresztő filozofikus hangulatúak.

Több kislemez után érkezett el az első négyszámos EP, amire két új szerzemény, két instrumentális mix került.

Saját szerzemények mellett a klasszikus rockzene jeles képviselőinek egy-egy népszerű dala is felcsendül a koncertjeiken

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Trombita Széchenyi

Ha már indult, akkor dobogóra állt a magyar trombitás

Először indult magyar zenész a trombitás vébén Behán Áron András, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának másodéves trombita előadó-művészet szakos hallgatója első magyar indulóként harmadik

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar

Ők is ott lesznek a Lövérek rétjein

Urbán Fesztivál 75 helyszínen 300 programmal

Teljes a Volt-utód SopronFest programja, exkluzív fellépések színesitik a programot Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban. A soproni utcák, terek, klubok,

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt