Keresés
Close this search box.
Új helyen lesz a kemping, de az eljuttással nem lesz gond!

Több helyszínen kerül megrendezésre a jövőre negyedszázados jubileumát ünneplő székesfehérvári fesztivál!

Kedden bejelentették a neves alkalomra az első fellépőket, így mások mellett Székesfehérváron játszik július 27-30. között a Mercyful Fate, az Epica, a Death Angel, a Bagossy Brothers Company és a Vad Fruttik is.

A szervezők által kiadott közlemény szerint a helyszín ezúttal is a First Field és a vele szemben lévő terület, valamint a Fezen klub lesz. Kell is a tér, ugyanis a keményebb műfajok képviselői fogják adni a fellépők velejét!

A dán heavy metal jeles képviselője, a Mercyful Fate több mint 20 éve, 1999-ben lépett fel legutóbb Magyarországon, akkor éppen a Metallicával együtt az MTK stadionban.

A szimfonikus metalt játszó holland Epica nem először csap a húrok közé a Fezenen, hiszen 2018-ban már láthatták a Simone Simons vezette zenekart a rajongók.

A kaliforniai Ignite új énekesével a székesfehérvári fesztiválon mutatkozik be először a magyar rajongóknak, de a fellépők között lesz a 2020-ra meghirdetett programból az amerikai thrash metal banda, a Death Angel és a szintén amerikai, thrash/hardcore-punk együttes, a Cro-Mags is.

Magyar zenekarok közül a Road, az Ossian, a Subscribe és a Lazarvs is fellép, de képviseltetik magukat a könnyebb műfajok hazai legjobbjai is. 

Így a Bagossy Brothers Company, a Vad Fruttik, a Wellhello, a Follow The Flow mellett a Carson Coma, Azahriah, a Necc party és a Belga is fellépők sorát erősíti!

A Fehérvári Zenei Napok története 1997-ben indult, amikor a lelkes, székesfehérvári fiatalokból álló csapat úgy döntött, hogy koncertsorozatot szervez.

Az évek során aztán egyre terebélyesebb lett a fehérvári esemény, és a ma már Fezen néven nemzetközi szinten is számon tartott rendezvény 20 év leforgása alatt olyan legendás fellépők koncertjeit is jegyezte, mint a Deep Purple, a Judas Priest, a Dream Theater, Faithless vagy a Guano Apes.

Világsztárok és a hazai élvonal képviselői mellett feltörekvő tehetségek is megtalálhatók a fesztivál palettáján. Dupla nagyszínpad, külön rock-metal és alter-pop színpadok, hogy mindenki megtalálja a kedvencét.

Sajnos a koronavírus-járvány miatt tavaly és idén, azaz 2020-ban és 2021-ben is elmaradt a fesztivál, sokak legnagyobb bánatára, de úgy tűnik, az egyre nagyobb átoltottság miatt a szervezők bátran bevállalták a jövő évi rendezvényt.

Még nem tudni, milyen feltételekkel, de nagyon úgy tűnik, hogy újra zenétől lesz hangos Székesfehérvár!

Metál, pop és rock – minőségi zene a Fezenen!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Trombita Széchenyi

Ha már indult, akkor dobogóra állt a magyar trombitás

Először indult magyar zenész a trombitás vébén Behán Áron András, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának másodéves trombita előadó-művészet szakos hallgatója első magyar indulóként harmadik

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar

Ők is ott lesznek a Lövérek rétjein

Urbán Fesztivál 75 helyszínen 300 programmal

Teljes a Volt-utód SopronFest programja, exkluzív fellépések színesitik a programot Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban. A soproni utcák, terek, klubok,