Karácsonyi MobilMánia-koncert az összetartozás jegyében

MobilMánia
Nem csak a karácsonyt, hanem zenésztársaikat is ünnepli Zefi és Bajnok!

Nem csak a karácsonyt, hanem zenésztársaikat is ünnepli Zefi és Bajnok!

Kékesi ‘Bajnok’ László és Zeffer András-Zefi nevét nem kell bemutatni a hazai rockrajongóknak. BAJNOK & ZEFI 40 címmel jelent meg 2020-ban egy jubileumi válogatáslemezük, parádés sztárvendégekkel, amit most egy látványos KARÁCSONYI NAGYKONCERT követ a Budapest Sportarénában.

– A pandémia különösen rámutatott arra, hogy milyen törékeny a világunk, és hogy milyen fontos az összefogás. Sehol máshol nem érezhető ilyen szinten a tolerancia, az elfogadás, az összetartozás élménye, mint egy rockkoncerten.

Itt valóban nem számítanak a különbözőségek. Azzal, hogy a magyar rockszakma nagyjai összefogtak, és együtt lépnek színpadra, még inkább példát mutatva erősítik az összetartozás fontosságát. Szenteste előestéje még meghittebbé teszi az ünnepi koncertünket, ami reményeink szerint, egy életre szóló élményt nyújt majd mindannyiunknak – jelentette ki Zeffer András, egyik szervező egy médiaeseményen.

Kékesi ‘Bajnok’ László és Zeffer András az elmúlt 40 év közös zenekarai (P.Mobil, TRB, RockBand és Mobilmánia) dalaiból választott ki 20 – 20 szerzeményt, ezeket a Mobilmánia zenészei (Gamsz Árpád, Zeffer András, Kékesi László, Donászy Tibor, Nusser Ernő) mellett neves közreműködőkkel hallhattuk a szenteste előestjén.

Többek között énekel majd: Charlie, Keresztes Ildikó, Szandi, Pataky Attila, Nagy Feró, Varga Miki, Takáts Tomi, Kalapács Józsi, Nyerges Attila, Roy, Sipos Peti, Sipos Tomi, Szirota Jennifer, Kálmán Gyuri, Rudán Joe, Kiss Zoli, illetve hangszeresek közül pl. Závodi Janó, Alapi István, Lukács Peta, Fischer László, Frenreisz Károly, Csillag Endre, Bogdán Csaba, Szijártó Zsolti, Cserfalvi „Töfi” Zoltán, Jankai Béla, Horváth Misi….

A koncert alkamat ad arra, hogy megemlékezzenek két elhunyt kollégájukról, Balázs Fecóról és Tunyogi Péterről, de ünneplésre is jut idő bőven, hogy csak pár születésnapot említsünk: Bajnok 70, Horváth Attila 70, és Pataky Attila tortájára is idén került fel a 70-es szám, míg Frenreisz Károly 75, Závodi Janó pedig éppen a koncert befejezése napján – szenteste – ünnepli velünk a születésnapját.

Ültetett koncert, így az érvényes kormányrendelet szerint nem szükséges védettségi igazolvány.


Nagy Ferótól Charlie-ig, Szanditól Szirotáig a magyar rockzene java színpadra lép!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Új zsinagóga Szeged

Zsidó kulturális fesztivált rendeznek Szegeden

Komoly- és könnyűzenei koncertek, könyvbemutatók és fotókiállítás várja június elejétől szeptember közepéig az érdeklődőket a Szegedi Zsidó Kulturális Fesztiválon – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

The Pontiac - Ablakomból

The Pontiac – Ablakomból

Hamarosan harmadik nagylemezével örvendezteti meg rajongóit a The Pontiac. Beharangozóként a zenekar újabb videóklippel készült, amit a korong egyik legmeghatározóbb, Ablakomból című dalához forgattak.

Palágyi Ildikó

Palágyi Ildikó: Körbeér

A kislemez Palágyi Ildikó – énekes-dalszerző – legszemélyesebb megéléseibe, történeteibe enged betekintést. Az album címadó dalához a saját teraszukon forgattak „home session” videót.

Vörös Renátó

Vörös Renátó – Nap

Remeteévek és Skócia meghódítását követően jelent meg Vörös Renátó második szóló nagylemeze: Nap címmel.