Keresés
Close this search box.

Európa Kiadó, és Dancs Annamari

Dancs Annamari - magyar zene
A Hallgass Hazait rádiós műsor vendége volt a magyar zene két kiválósága: Az Európa Kiadó, és Dancs Annamari! Az Európa Kiadó zenekar 1981-ben, az URH feloszlása után alakult.

A Hallgass Hazait rádiós műsor vendége volt a magyar zene két kiválósága: Az Európa Kiadó, és Dancs Annamari!

Európa KiadóAz Európa Kiadó zenekar 1981-ben, az URH feloszlása után alakult. Akkoriban fekete listás zenekar volt, nem szerepeltek televízióban, rádióban és újságokban sem. Csak bizonyos helyeken tudtak játszani, de azt csináltak zeneileg, amit csak akartak.

Nem kaptak olyan ajánlatot, hogy profi stúdióban tudjanak felvenni dalokat, ezért maradt a jó kis élő zene, amire nagyon is volt igény, hiszen sokat koncerteztek és nagy volt a közönségük.

Menyhárt Jenő: “Az élet az egy bonyolult folyamat és nem lát az ember előre… Nem is csak tőle függnek a dolgok, tehát én sosem szoktam tudni a jövőről beszélni, mert nem látok bele.”

Dancs AnnamariAz Erdélyben született Dancs Annamari tini korától könnyűzenét énekelt, 1996-ban már hanghordozón is szerepelt. 1998-ban a Titanic betétdalának magyar változatával lett nagy sikere, 1999-ben pedig meg is jelent az első szólóalbuma, amelyet még tíz követett. Az elmúlt tizenhét évben 128 saját dala íródott, turnézott szinte mindenhol, ahol élnek magyarok, pl: USA, Kanada, Svédország, Hollandia, Izrael. Szerencsés előadónak tartja magát, hiszen mindenhol a szeretetet tapasztalja és kapja a közönségtől. Életfilozófiája egy édesanyjától tanult mondat: “A mosoly és a jó szó nem kerül semmibe.”

Az Operett Színházhoz kerülése érdekesen alakult: Kolozsváron végezte a Zeneakadémia operaénekesi szakát, 2006-ban diplomázott. 2010 januárjában elment a bukaresti Nemzeti Színház válogatására, remélve, hogy talán egy gálaműsorban majd énekelhet. Két hónap múlva csörgött a telefon, hogy a három szubrettből kettő állapotos lett, és azonnali beugrásra van szükség a darabokba, ez a Csárdáskirálynő és a Marica grófnő volt – jó ugródeszkának bizonyult. Később a budapesti Operett Színházba kért meghallgatást, így valóra vált az, amiről álmodni sem mert, hogy Budapesten játszhat. Ez már három éve tart, és jobbnál jobb szerepekkel halmozzák el. Az év utolsó napját Münchenben tölti az Operett színház társulatával, akikkel egy gála keretén belül lépnek fel.

/Fekete Tímea/

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Trombita Széchenyi

Ha már indult, akkor dobogóra állt a magyar trombitás

Először indult magyar zenész a trombitás vébén Behán Áron András, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának másodéves trombita előadó-művészet szakos hallgatója első magyar indulóként harmadik

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar

Ők is ott lesznek a Lövérek rétjein

Urbán Fesztivál 75 helyszínen 300 programmal

Teljes a Volt-utód SopronFest programja, exkluzív fellépések színesitik a programot Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban. A soproni utcák, terek, klubok,

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt