Újjáalakult a Kelemen Kvartett, most mutatkozik be

A Bartók-specialista zenekar új felállásban vág neki 2021-nek.

Az együttes a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek programsorozaton mutatkozik be a magyar közönségnek.

A Kelemen Kvartett mintegy három éve ideiglenesen feloszlott, de a múlt év decemberében két új taggal újra létrejött. A két alapító, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin Vashti Mimosa Hunter brit csellóművésszel és Jonian Ilias Kadesha albán-görög származású hegedűművésszel a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek programsorozaton két koncerten adják elő Bartók Béla egész életművét felölelő hat vonósnégyesét – közölte az együttes szerdán az MTI-vel.

A két új tag olyan művészekkel játszott együtt, mint Martha Argerich, Steven Isserlis, Schiff András, Takács-Nagy Gábor, Nicolas Altstaedt vagy Pekka Kuusisto. Tíz éve alapították meg zongorástriójukat, a Trio Gaspard-t Nicholas Rimmel zongoraművésszel. A trióval több rangos nemzetközi versenyt megnyertek és állandó vendégei Európa legrangosabb fesztiváljainak és koncerttermeinek.

A zeneirodalom csúcsaként számon tartott hat vonósnégyes mindegyike más-más korszakában született a zeneszerzőnek, és mindegyik egy életművön belüli külön korszak és stílus. „Minden hangja egy kincs!” – idézi a közlemény Kelemen Barnabás szavait, akit Bartók Béla műveinek leghitelesebb hazai előadójaként tartanak számon.

A koncertet a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Heteken online közvetítik a Budapest Music Centerből április 13-án és 16-án.

 

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Palágyi Ildikó

Palágyi Ildikó: Körbeér

A kislemez Palágyi Ildikó – énekes-dalszerző – legszemélyesebb megéléseibe, történeteibe enged betekintést. Az album címadó dalához a saját teraszukon forgattak „home session” videót.

Napfonat

Őselemek a Napfonat tolmácsolásában

Második nagylemezével jelentkezik A Dal 2022-es döntőjébe is bejutó Napfonat. Az őselemek köré épülő album gondolata már önmagában izgalmas.

Vörös Renátó

Vörös Renátó – Nap

Remeteévek és Skócia meghódítását követően jelent meg Vörös Renátó második szóló nagylemeze: Nap címmel.