Keresés
Close this search box.

A Talány Akusztik a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola énekkarával muzsikált

Talány Akusztik - Tabán Blues
Picture of Z. László

Z. László

Kommunikátor - Onmediaweb
Elkészült a klip, amely érzékletesen adja vissza azt a felemelő hangulatot, amelyet a magyar kultúra napján élhetett át a közönség a MáraiKult-ban.

A Tabán-bluest a Talány Akusztik 40 tagú gyermekkórussal „vitte színre”.

A nívódíjas együttest 2016-ban a Talány-dalokat jegyző szerzőpáros, Szabó Zoltán Attila, író, A Tabán a világ közepe című kötet szerzője, aki költőként Schwalm Zoltán néven ismert, és Zöld Csaba, a József Attila Színház Jászai-díjas színművésze alapította. Az „irodalmi zenekarhoz” csatlakozott a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola gyermekkórusa, Brebovszky Klára vezetésével.

„A Tabán-blues a budapesti városrész múltját, jelenét, kultúrtörténetét is bemutatja, felvillantja. Egyfajta zenés eszencia – csipet Krúdy-hangulattal. A blues, mint műfaj pedig természetes választás volt a részünkről, hiszen a Tabánt a legendás május elsejei koncertek és az egykori Bem Rockpart (ahol ugye a KEX, a Mini, a R.A.B.B., Tátrai Tibor és Babos Gyula is játszott) bulijai miatt is sokan úgy tartják számon, mint a honi bluesmuzsika bölcsőjét” – informált a zenekar.

A Talány Akusztik évek óta pedagógiai programoknak is részese. Korábban több dalt rögzítettek a Váci Utcai Ének-zenei Általános iskola gyermekkórusával; felléptek tanévnyitókon, rendszeresen tartanak zenés irodalomtörténeti, helytörténeti kurzusokat. A Tabán-bluest, és néhány másik Talány-slágert a Magyar Alapfokú Művészetpedagógiai Értéktár címmel kitüntetett Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola gyermekkórusával közösen adták elő, mintegy „hangot adva” Kodály igazságának: „sokszor egyetlen élmény egész életére megnyitja a fiatal lelket a zenének!

Íme, a klip: Talány Akusztik – Tabán-blues – YouTube

(Fotó: Csaudinger Károly)

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Amanna

Nemrég jelent meg Amanna Valamiér című dala

Amanna magyar énekesnő, dalszerző. Generációjának izgalmas új művésze, egyedi előadásmóddal, és zeneiséggel. Legutolsó megjelenése, melynek címe Valamiér’ egy párkapcsolat végének fájdalmas emlékeit dolgozza fel.

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.