Keresés
Close this search box.
A Pitvipers zenekar 3 bősi fenegyerek punk 'n' roll triója.

A Pitvipers zenekar 3 bősi fenegyerek, azaz Mészáros “Mészi” Dávid, Bodó “Atosz” Atilla, Varga “Pikacsu” Virág nemrégiben alakult punk ‘n’ roll triója, akiknek elsődleges céljuk, hogy kicsi pörgést és színezetet vigyenek az eltunyult és teljesen a mainstream irányába tolódott felvidéki zenébe. A bandát megelőzte Atosz és Mészi barátsága, ami alapul szolgált előző zenekaruknak, mely NoiseZ-ként volt ismert és számos koncerttel és némi helyi ismeretséggel büszkélkedhetett a maga korában. A mindössze két éves fennállása alatt (2013-2015), zenei kezdetlegessége és a tagok rátermettsége miatt jövője már nagyon korán megkérdőjeleződött. A két srác ezek után több meghiúsult próbálkozás után külön utakon folytatta útját. Atosz a csiliznyáradi Parasomniában gyűjtötte tapasztalatait, míg Mészi egy névtelen blues bandában csiszolódott.  Aztán 2017 őszén felvetődött a Pitvipers ötlete, ahol végül a basszusgitárosi posztot 2018 tavaszán Varga Virág foglalta el, akinek stílusa és basszusjátéka úgy passzolt bele ebbe a közegbe, mint ha mindig is velük játszott volna.

Pitvipers - BősElső publikált (és a cikk írásának pillanatában egyetlen) számuk 2018. júniusában jelent meg “Stains” című nóta, aminek mondanivalója akár a banda kialakulásáig elvezető rögös út is lehetne. Fő gondolata viszont az, hogy túl sok elvesztegetett idő van a világban, hogy emberek múlnak el anélkül, hogy megvalósították volna azt, amit igazán szerettek volna az életüktől és anélkül, hogy tudatosították volna, hogy csak “foltok” (angolul Stains) az idő végtelen szövetén.

 

 

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Friss mai állások a zene és koncertek világában

A könnyű- és komolyzenei szcéna hazánkban is komoly népszerűségnek örvend, még ha más-más rétegeknek is szól. Ebben pedig sok szakember és háttérmunkás komoly és elhivatott munkája is benne van, így tehát bátran mondhatjuk azt, hogy ez a terület ma is remek álláslehetőségeket kínál.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt