Beszélgetés Mihály György zenetanárral

Hangszerkiállítás
7 éves korom óta folyamatosan tanultam hangszereken játszan. Nem volt olyan időszak az életemben, amikor ne zenéltem volna aktívan valamilyen zenekarban.

Mihály György hangszerbemutatóBogdán István a hagyományőrző oldal tulajdonosa beszélget Mihály György zenetanárral és hangszergyűjtővel.

Bogdán István: Hol mikor született?

Mihály György: 1972 november elsején

B. I.: Mikor kezdett el tanítani?

M. Gy.: Egyetem után azonnal és azóta is zenetanárként dolgozom. Ez 1997-ben, húsz évvel ezelőtt történt.

B. I.: Mikor került kapcsolatba a hangszerekkel?

M. Gy.: 7 éves korom óta folyamatosan tanultam hangszereken játszani, volt hogy egyszerre 3 különbözőn. Nem volt olyan időszak az életemben azóta sem, amikor ne zenéltem volna aktívan valamilyen zenekarban.

B. I.: Mikor kezdett el hangszerek gyűjtésével foglalkozni?

M. Gy.: Már középiskolás koromban megvettem első gyűjteményes hangszeremet a használatban lévők mellé, az azóta is megvan. Komolyabban a diploma után kezdtem foglalkozni a szisztematikus gyűjtéssel.

B. I.: Milyen indíttatás volt, hogy különböző hangszereket gyűjtse?

M. Gy.: Szeretem a zenélést és a régi kézműves termékeket, az igényesen elkészített régi iparcikkeket, érdekel a történelem és a néprajz, így ezek kapcsolódtak össze szenvedélyemben.

HangszerkiállításB. I.: Milyen hangszerekből áll a gyűjteménye?

M. Gy.: Elsősorban magyar vonatkozású hangszereket gyűjtök, tehát magyar népi hangszereket és a magyarországi hangszergyártás tárgyi emlékeit. De a magyar népi hangszerek mellé gyűjtöm azok rokon hangszereit is a világ minden részéből, mind az öt kontinensről, így teljesebb a kép.

B. I.: Melyik hangszer volt a legelső a gyűjteményben?

M. Gy.: Az első hangszerem a gyűjteményben egy szaxofon volt a budapesti Sternberg Hangszergyártól.

B. I.: Melyik hangszer áll közelebb a szívéhez?

M. Gy.: Legközelebb egy közel 200 éves magyar klarinét áll hozzám ritkasága és állapota miatt, mert koncertképes és játszottam is rajta már koncerteken.

B. I.: Vannak-e követői akik szintén gyűjtik a hangszereket?

M. Gy.: Sok embert ismerek aki gyűjti a hangszereket, de nem az én hatásomra kezdték el ezt, még nem tudok követőmről.

Aki még több információt is szeretne olvasni az a következő oldalon megtalálja.: http://hangszer-muzeum.webnode.hu/

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, hogy hasznos információt megosztott velem. Sok sikert az életben, jó egészséget és nagyon sok szép hangszert a gyűjteményében.

Forrás: hagyományőrzés.eu

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Drevko faldekoráció, kép

A falon lévő képek kialakítják a belső teret

A belső tér kialakításakor nagy hangsúlyt fektetünk a bútorokra, a színekre, a kiegészítőkre és az általános megjelenésre. Azok a dekorációk, amelyek láthatatlanok, mégis a legnagyobb figyelmet keltik fel, a képek.

Karácsonyi koncert Oroszlányban

3 évszázad legszebb karácsonyi dalai

Thén Róbert (ének) és Orbán Gábor (orgona) előadásában többek közt olyan dalok csendülnek fel, mint Schubert Ave Máriája, vagy az Adeste fideles.

Gorlo Volka

Gorlo Volka és a Titok, avagy a múltadban jártam

Két évvel bemutatkozó anyaguk után ismét egy kiadvánnyal örvendeztette meg közönségét a felvidéki Gorlo Volka. A Titok című album úgy mutatja meg a formáció újabb oldalát, hogy közben hű marad a csapat jól ismert zeneiségéhez.