Idén autistákon segítenek
A Világom Alapítvány javára ad hangversenyt a Budapesti Vonósok Kamarazenekar vasárnap a Szent Gellért Plébániatemplomban Budapesten.
A hangversenyen Johann Sebastian Bach két kantátája és a zeneszerző fiainak egy-egy szimfóniája szólal meg. Szólistaként két magánének szakos zeneakadémiai hallgató, Dolhai Luca és Gőgh Laura lép fel a Budapesti Vonósokkal, Pilz János koncertmester vezetésével – közölte a zenekar hétfőn az MTI-vel.
A Budapesti Vonósok három éve indította jótékonysági koncertsorozatát évadonként három hangversennyel, amelyek bevételével egy-egy fontos ügyért kiálló civil szervezetet támogat. Az idei évadban a Hospice Alapítvány után vasárnap a Világom Alapítvány lesz a kedvezményezett.
A Világom Alapítványt autizmussal élő kamasz gyermekek szülei hívták életre 2023-ban. Ahogy az autizmussal élő gyerekek közelednek a felnőtt kor felé, egyre gyakrabban jelenik meg a szülők fejében a gondolat, hogy hogyan tovább, ha a szakiskolai évek elteltével kikerülnek a közoktatásból.
Nem a koncertre, hanem az alapítvány számlájára kell jegyet venni
Magyarországon hozzávetőlegesen 100 ezer embertársunk érintett az autizmus valamilyen formájában. Sokan közülük életük végéig ellátás nélkül maradnak. Az autizmussal élő emberek legnagyobb része felnőttként is csak részben vagy egyáltalán nem tud önálló életet élni. Számukra tehát elengedhetetlen egy olyan támogató élettér kialakítása, amely az életük minden nehézségére válasszal tud szolgálni.
A Világom Alapítvány célja egy olyan támogatott lakhatást nyújtó otthon létrehozása, ahol az autizmussal élő fiatalok családjaikhoz közel, mégis függetlenül, saját közösségükben élhetik felnőtt életüket, olyan lakókörnyezetben, amit bármelyikünk el tudna fogadni saját otthonának. A hangversenyt Fejérvári Zoltán zongoraművész, a Világom Alapítvány egyik létrehozója nyitja meg.
A belépés ingyenes, a koncertre szánt összeget a szervezők kérik a Világom Alapítvány számára felajánlani.