Keresés
Close this search box.

Nagy titokra derült fény a magyar énekes kapcsán!

Galda Levente
A DAL-ból megismert Galda Levente több új dalon is dolgozik!

A DAL-ból megismert Galda Levente több új dalon is dolgozik!

A 2021-es A DAL versenyéből megismert sokoldalú énekes, Galda Levente a Facebook-on véletlen buktatta le magát: már javában stúdiózik és készül a 2022-es megmérettetésre is!

Nem csoda, hiszen az idei évadban kétségtelenül Levente volt az az előadóművész, akiről a legtöbben beszéltek. EREDŐ című slágerével (Dancemix Records) interjúkról-interjúkra járt, és első dala meghozta magával számára az országos ismertséget, egyben népszerűséget is.

A DAL után azonban sok pályatársával ellentétben Ő nem tűnt el, alázatos és kemény munkával, forgatásokkal és számos fellépéssel teltek a hónapjai, többek között koncertezett az A38 Hajón, színvonalas nemzetközi fesztiválokon Szlovákiában és hazánkban egyaránt, egyidejűleg dolgozik kislemezén is.

Meghívást kapott továbbá Szlovákia leghallgatottabb rádióműsorába, valamint legnézettebb heti TV-sorozatába is, hiszen nem csak magyarul, de szlovákul is anyanyelvi szinten beszél.

Óriási megtiszteltetésként érte, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől átvehette a „Pro Cultura Minoritatum Hungaria” díjat, miként az is, hogy a szentesi Koszta József Múzeum kultúrnagykövetévé választotta.

Az énekes sokoldalúságát, szoros kapcsolatát a nemzetiségi népzenével hamarosan megjelenő pszeudofolklór albuma is kiválóan reprezentálja, de idén a „Sztárban sztár leszek!” műsorába is bekerült Köllő Babett csapatát erősítve.

Ahogyan a Facebook posztjából kiderült, jelenleg több dalon dolgozik egyszerre olyan meghatározó és elismert zeneszerzőkkel, alkotótársakkal – a teljesség igénye nélkül –, mint:

  • Mazán Attila (Mystery Gang),
  • Ádám Rita és Darvas Benedek (Kék madár – musical, Parasztopera),
  • Szekér Gergő (Madár, repülj!, Hazatérsz),
  • a Margaret Island-del,
  • Freddie-vel,
  • Opitz Barbival,
  • Radics Gigivel,
  • Hujber Szabolcs, Fonogram- és Artisjus-díjas dalszövegíróval,
  • valamint a tavalyi versenygyőztes Kaukázus zenekar (Egyetlen szó) frontemberével, Kardos-Horváth Janóval. 

Galda Levente idén is a meglepetések és az örökös megújulás embere! Az első dal A DAL 2022 beadási határidejének napján, november 15-én jelent meg és került a rádiókba országszerte! Így aki meg akarja hallgatni Levente új dalát, annak bizony érdemes lesz a rádiókat hallgatnia!

Mégpedig érdemes olyan adókat hallgatni, ahol nem retróslágerek vannak… 😉 De addig is, idézzük fel az E R E D Ő-t, amely más sok remek feldolgozást ért meg!

Mazán Attila, Kardos-Horváth Janó és Szekér Gergő állt idén Levente mellé, hogy sikeres legyen idén is a DAL-ban!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Friss mai állások a zene és koncertek világában

A könnyű- és komolyzenei szcéna hazánkban is komoly népszerűségnek örvend, még ha más-más rétegeknek is szól. Ebben pedig sok szakember és háttérmunkás komoly és elhivatott munkája is benne van, így tehát bátran mondhatjuk azt, hogy ez a terület ma is remek álláslehetőségeket kínál.