Keresés
Close this search box.

E R E D Ő – A Pilis szívhangja A DAL-ban

Galda Levente

A gyerekkora óta éneklő, nemzetiségi gyökerekkel rendelkező Galda Levente szombaton lép fel a DAL 2020 első élő műsorában, így aktuális, hogy bemutassuk őt és produkcióját.

E R E D Ő Galda Levente magyar zene dal ének Pilisi-hegység

Levente kapcsolata az énekléssel már korán kezdődött, hiszen 3 éves korában már énekelt. Aztán a szlovák nemzetiségi hagyományőrzés és a pomázi zeneiskola után a Pomázi Zenés Színpad produkcióiban is kipróbálta magát, immár általános iskolásként: volt Háry János 9 éves korában (1992-ben), majd Farkas Ferenc: Csínom Palkója 11 évesen, majd János vitézt formálta meg 1995-ben, valamint – ősbemutatóként – Rózsa Pál-Kaiser László: Lúdas Matyi című, 1996-ban bemutatott kortárs gyermekoperájának címszerepében láthatták őt viszont Kárpát-medence magyarlakta településein.

Sokoldalú tehetsége több hangszeren való játszásán is megmutatkozott, azonban az éneklés maradt számára a fő irány, hangja mutálása után is. Tinédzserként azonban már nem volt elég a tehetség, képeznie is kellett magát: ez a legendás hírű, egykori Kodály-tanítvány Simory Margitnál kezdődött, majd a halála után Tarnai Kiss Lászlónál és Komarnicki Zitánál folytathatta mind a mai napig.

A színpadtól azonban ez idő alatt sem szakadt el, hiszen a középiskolás évei alatt is aktívan játszott, a Hunfalvy Zenés Színpadon többek között a Veronai ifjak címszerepét formálta meg, de István királyt is játszotta/énekelte. Utóbbi szerep annyira megtetszett neki, hogy évekkel később, 2008-2009-ben a Pilisszentkereszt határában 5 ezer ember előtt énekelte el akár az Oly távol vagy tőlem duettjének felét.

Azonban nem csak a színpadon állta meg a helyét, hanem a háttérmunkában is: az évek során az általa alapított Pilisszentkeresztért Kulturális Egyesület égisze alatt egy egyházzenei albumot, egy pilisi szlovák népdalokat tartalmazó CD-lemezt, egy, a helyi meséket tartalmazó hangoskönyvet adott ki mint az egyesület elnöke, jelenleg pedig a Magyarországon élő őshonos nemzetiségek zenei örökségének – megfogalmazása szerint – „pszeudofolklór tematikájú, világzenei stílus-irányzatú, ill. műfajú” hanglemezén dolgozik.

E R E D Ő Galda Levente magyar zene dal ének Pilisi-hegység

De nevét a világ és Európa más részein is ismerik, ugyanis részt vett az Európai Műsorsugárzók Uniója (European Broadcasting Union), azaz az EBU nagy presztízsű GRAND PRIX-én kétszer is, valamint a londoni TEMZE FESZTIVÁL keretén belül még a CNN élő adásába is bekerült zenekarával.

Az idei A DAL-ban viszont egyedül, saját szerzeményével, az E R E D Ő című dallal vesz részt, amely szándéka szerint a sötétségből mutatja a fény felé az utat. Erről így vall: – Miként azt a dal első szavai is idézik – „Sűrű sötét ERDŐ ölén gyertyalángok kihúnynak…” –, amely a mai fiatalok sikeres életkezdését derékba törő szimbólum, mely szertefoszló reményeikhez vezet a különféle tudatmódosító szerek (drogok, alkohol, cigaretta, fű, bódító szerek, szexuális hedonizmus etc.) használatának következményeképpen.

Így a sötét ERDŐ a jelenet kezdete, mely – ugyan göröngyös, „meredek úton”, ahogy éneklem – mégis az EREDŐhöz vezet, aki (számomra) a Jóisten, de lényegében maga a HIT – Őbenne és/vagy önmagadban… Ha visszatalálsz az igaz, helyes útra, osztályrészed lesz a FÉNY, azaz megjelenik a dalban a JÓ, a VILÁGOSSÁG, amely a fenti szerek által keltett illúziónál sokallta boldogabb élet – a Valódi Boldogság – lehetőségét tárja mindannyiunk felé – teszi hozzá.

Maga a szám különlegessége, hogy nemcsak a 300 éves pilisi népdalok által ihletett hangzásvilágot idézi fel, hanem az alkotás minden egyes résztvevője nemzetiségi gyökerekkel bíró magyarországi művész, sőt a zeneszerző szlovákiai magyar.

Január 30-án A DAL 2021 című műsorban tehát Galda Levente és az E R E D Ő! Hajrá, Levi!

Akinek pedig tetszik az E R E D Ő, az a +36304422999-as számra a 8-as kód elküldésével szavazhat.

 

Előadó | Magyar Zene 

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Friss mai állások a zene és koncertek világában

A könnyű- és komolyzenei szcéna hazánkban is komoly népszerűségnek örvend, még ha más-más rétegeknek is szól. Ebben pedig sok szakember és háttérmunkás komoly és elhivatott munkája is benne van, így tehát bátran mondhatjuk azt, hogy ez a terület ma is remek álláslehetőségeket kínál.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt