Keresés
Close this search box.

Megérkezett a DLRM új klipje, az Angry Bob

DLRM Angry Bob
A DLRM egy öttagú budapesti zenekar, mely stílusában az indie és stoner rockot elegyíti. 2017. április 15. -én lemezbemutató koncert a Kuplungban.

DLRM zenekarA DLRM egy öttagú budapesti zenekar, mely stílusában az indie és stoner rockot elegyíti. A zenekar két és fél éves fennállása alatt megfordult a budapesti éjszaka legfontosabb koncerthelyszínein, emellett nagy sikerrel játszott az európai közönség előtt is! Két kislemezzel – a Dear Danube-bal és a Gypsindie-vel a háta mögött idén április elején áll elő első nagylemezével, ami “Cheeky Pig” címmel lesz elérhető, melyen folytatja a stílusok vegyítését. Célja, hogy átadja az igazi DLRM-es koncertélményt a hallgatóinak. Ennek pedig tökéletes előfutára az Angry Bob.

A Cheeky Pig a DLRM zenekar első nagylemeze, mely idén áprilisban jelenik meg. A lemez Nóniusz Gábor producer közreműködésével készült, mely név garancia a magas minőségre. A korongra 8 angol nyelvű dal kerül fel. A gitárcentrikus alterrock eddig is jellemző volt a zenekarra, azonban az új lemeznek van egy agresszívabb, “lényegretörőbb” oldala, melyre jellemzőek még desert rockosabb elemek is. A lemez ívéhez hozzátartoznak a nyugisabb, elszállósabb számok is, melyekben megtalálhatóak a fülbemászó refrének minden mennyiségben.

És az Angry Bob ennek tökéletes mintapéldánya: dallamos, fülledt, mocskos, gitárcentrikus, stoner, és indie. A klip jól illik a zenéhez, a szöveg könnyen tanulható. Mi kell még? Zúzás. Meg egy koncert, ahol lehet énekelni.

És akkor itt lehet feljegyezni: 2017. április 15., szombat Kuplung, ahol a DLRM lemezbemutató koncertet ad, és Angry Bob is feltűnik. Alig várjuk!

(Főszereplő: Szilágyi Mihály  Rendező: Bátori ’Jim’ Gábor)

DLRM Tagok:
Szabó Márton – ének, gitár
Petróczi-Farkas Ádám – szólógitár
Fekete Áron Dániel- basszusgitár, vokál
Tóth Farkas Gáspár – Dob
Bacsa Levente – ütőhangszerek

Event: facebook.com/events/617394865138469/

Ocean Productions

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Friss mai állások a zene és koncertek világában

A könnyű- és komolyzenei szcéna hazánkban is komoly népszerűségnek örvend, még ha más-más rétegeknek is szól. Ebben pedig sok szakember és háttérmunkás komoly és elhivatott munkája is benne van, így tehát bátran mondhatjuk azt, hogy ez a terület ma is remek álláslehetőségeket kínál.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt