Itt ez első elődöntő – Oláh Ibolya vagy Pankastic?

Dal Rókusfalvy Király
magyarzene

magyarzene

Az áthangszerelt versenydalok a Petőfi TV Akusztik című műsorában is bemutatkoznak.

Izgulunk: itt az egyenes kiesési szakasz! Vajon Oláh Ibolya vagy Ekanem, avagy a Pankastic, esetleg a Sándor Szofi jelentheti ki szombat este, hogy a döntőben érzi magát?

A Magna Cum Laude fellépése lesz A Dal 2022 szombati első elődöntőjében az extra produkció. A műsor ezen szakaszába jutott versenyzők akusztikus verzióban adják elő dalaikat, az első tíz előadó szombaton látható 19 óra 35 perctől élőben a Dunán.

Ismét egy zsűritag cseréli mikrofonra a pontozótáblát. Mező Misi énekes-gitáros együttesével, a Magna Cum Laudéval lép színpadra.

A fun rock együttes több mint két évtizede a magyar könnyűzenei élet éllovasa, a frontember immár negyedik alkalommal foglal helyet az ítészek között – szerepel az MTVA csütörtöki közleményében.

A Magna Cum Laude zenekar 1999 nyarán alakult gyulai zeneszerető barátokból. Akkori menedzserük a funkys beütésű, táncolható popzene irányba terelte őket, a tizenéves korosztályt megcélozva, de ez nem hozott áttörést.

A két teljesen autodidakta szerző már itt is magabiztos volt, jól levették az aktuális trendeket. Az énekes ekkor már zenélésből élt, egy másik formációval járta a vendéglátóipari egységeket, de a menedzserrel – aki szerint ő állt a kitörés útjában – nem jött ki, egy időre, az első videóklipek leforgatása után el is hagyta a zenekart. Ekkor Szabó Eszter lett a Magna Cum Laude énekese, de mikor ő is szerzői babérokra tört, szétváltak útjaik és újra Mező Misi lett a frontember.

Elfogadták egymást és ekkortól magukat is, szakítottak a slágerzenével és a dallamosabb rock irányába fordultak, ami végül azóta is a sikereik forrása.

A zenekar 2003-ban jelentette meg első albumát Hangolj át címmel. Az album 12 száma közül először az Osztály című számukból lett kislemez. A dalhoz klipet is forgattak, amely igen népszerű lett a magyar zenei televíziókban. Ezután egy nagy koncertturné következett, amin eljutottak számos klubba, megfűszerezve az ország legnagyobb fesztiváljaival és néhány meglepetés koncerttel. Később elkészült a második kislemez és videóklip is, a Lemegy a nap című számhoz, mely rádiós sláger lett.

Az első elődöntőben akusztikus változatban adja elő dalát Ekanem (a szám címe: Hideg szél), Hegedűs Bori és Tempfli Erik (Anya), Nyári Aliz (Félóra nyár), Oláh Ibolya (Nem adom el), Palágyi Ildikó (Pillangó), a Pankastic! (Hosszú volt a nyár), Sándor Szofi (21 gramm), a Subtones (Nem segít más), a Third Planet (Táncol a világ) és Ya Ou (Zsákutca).

A továbbjutók egy lépéssel közelebb kerülnek “Az Év Dala 2022” címhez. A március 12-i döntőbe nyolc produkció jut, ott a kíséretet a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara adja.

Zajlik az online Akusztik Dalverseny is. Bár a showműsorban már csak húsz produkciót hallhat újra a közönség, az online versenyben A Dal 2022-be bejutott mind a negyven produkció harcba szállhat az akusztikus fődíjért.

A feldolgozásokat a mediaklikk.hu/adal2022/akusztik oldalon lehet meghallgatni; szavazni szintén ezen az online felületen lehet március 9. éjfélig. A nyertesről a közönség dönt.

Az áthangszerelt versenydalok a Petőfi TV Akusztik című műsorában is bemutatkoznak, hétfő esténként 21 óra 15 perctől; a február 21-i adás már újranézhető

 

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on skype
Mindenünk a zene

Friss

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt