Váratlan: elődöntőt nyert Oláh Ibolya!

Oláh Ibolya
Még egy DAL-elődöntő lesz, március első szombatján: akkor az eddig még nem fellépett elődöntősök lépnek színpadra, hogy megmutassák, ők a legjobbak!

Válogatója után az első elődöntőt is megnyerte az énekesnő, azonban most sokkal nehezebben – ezt mit jelenthet a döntőre nézve?

Holtversenyben Oláh Ibolya a Nem adom el, illetve a Third Planet a Táncol a világ című dallal nyerte A Dal 2022 első elődöntőjét szombaton, és ezzel bekerült a fináléba.

A Dunán sugárzott műsorban tíz dal hangzott el akusztikus hangszerelésben, közülük a zsűri juttatott tovább hármat a döntőbe.

Oláh Ibolya és a Third Planet produkciója egyaránt a maximális 40 pontot érdemelte ki a zsűritől. Mögöttük a harmadik helyen a Subtones végzett Nem segít más című dalával, és 39 ponttal szintén bekerült a döntőbe.

A negyedik továbbjutót a közönség választotta ki szavazataival, a legtöbb voksot Hegedűs Bori és Tempfli Erik dala, az Anya kapta, amely így ugyancsak bejutott a döntőbe.

A második elődöntőben ott lesz a Napfonat, Matt Set, valamint Pádár Szilvi és Angelic Jonatán is, ez pedig igazán érdekes összecsapásokat fog eredményezni.

A dalokat Wolf Kati énekes, A Dal korábbi versenyzője és zsűritagja; Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa; a zsűriben idén először tevékenykedő Egri Péter, a Mystery Gang frontembere; valamint Ferenczi György Máté Péter-díjas zenész, énekes, szájharmonika-művész véleményezte és pontozta.

Utóbbi – betegsége miatt – ezúttal otthonából jelentkezett be élőben. Velük együtt kereshetik a nézők az év magyar slágerét.

Az első elődöntő extra produkciójaként Mező Misi együttesével, a Magna Cum Laudéval lépett színpadra és a Holnap reggel című dalt adta elő.

Hogy ki lesz a második elődöntő sztárfellépője? Azt még nem tudni.

Már zajlik az online Akusztik Dalverseny. A feldolgozásokat a mediaklikk.hu/adal2022/akusztik oldalon lehet meghallgatni, és szavazni is ezen a felületen lehet március 9. éjfélig.

Az idei versenyről és a résztvevőkről A Dal 2022 honlapján – https://mediaklikk.hu/adal2022/ -, valamint a műsor Facebook-, Instagram- és TikTok oldalán találhatók részletes információk, extra tartalmak, videók és cikkek.

Még egy DAL-elődöntő lesz, március első szombatján: akkor az eddig még nem fellépett elődöntősök lépnek színpadra, hogy megmutassák, ők a legjobbak!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Palágyi Ildikó

Palágyi Ildikó: Körbeér

A kislemez Palágyi Ildikó – énekes-dalszerző – legszemélyesebb megéléseibe, történeteibe enged betekintést. Az album címadó dalához a saját teraszukon forgattak „home session” videót.

Napfonat

Őselemek a Napfonat tolmácsolásában

Második nagylemezével jelentkezik A Dal 2022-es döntőjébe is bejutó Napfonat. Az őselemek köré épülő album gondolata már önmagában izgalmas.

Vörös Renátó

Vörös Renátó – Nap

Remeteévek és Skócia meghódítását követően jelent meg Vörös Renátó második szóló nagylemeze: Nap címmel.

Fonó Budai Zeneház

Az Ektar, Tóth Viktor és a Canarro a Fonóban

Világzene, kamarazene és improvizatív dzsessz is szerepel a Fonó Budai Zeneház kínálatában. Május második felében a fellépők között lesz az Ektar, Tóth Viktor és a Canarro is – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

Ez itt egy reklámhely ;)

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt