A magyar filmzenékre fókuszál a kilencedik Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak

filmzene star trek mézga géza

Demjén Ferenc, Azahriah, Ákos és a Tankcsapda dalairól is számot adhatnak a diákok


A szervezők MTI-hez eljutatott közleménye szerint a DUE Médiahálózat szervezésében a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával, kilencedik alkalommal indított játék célja, hogy a 14-20 év közötti fiataloknak szórakoztatva adjanak képet és tudást a magyar filmekről, sorozatokról, alkotókról. Céljuk továbbá, hogy a vetélkedővel népszerűsítsék a klasszikus és új magyar filmeket, tévésorozatokat, valamint szórakoztató módon szeretnék megismertetni a magyar és külföldi produkciókban dolgozó magyar filmes szakemberek, rendezők, operatőrök, zeneszerzők, színészek, producerek munkáját.

Az online vetélkedő kérdései ezúttal az elmúlt hét évtized filmjeit érintik, köztük a Sose halunk meg, a Hogyan tudnék élni nélküled?, a Valami Amerika, az Üvegtigris, a #sohavégetnemérős, az Egy bolond százat csinál, a Linda, a Kontroll, a Szerelem első vérig, valamint a Liza, a rókatündér zenéjét. A teszt kérdései több tucat előadóval és együttessel foglalkoznak, szóba kerül még Lábas Viki, Geszti Péter, a Neo, a Lóci játszik, a Quimby, az Intim Torna Illegál és a Kowalsky meg a Vega.

A kilencedik Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak nemcsak a filmzenékre fókuszál, téma például a száz éve született Darvas Iván, Makk Károly és Kállai Ferenc munkássága is. A háromfordulós játékba a https://nagydiaktesztek.hu/filmteszt9 oldalon lehet bekapcsolódni, ahol 15 kérdésre kell válaszolni magyar filmklasszikusokkal és az elmúlt évek magyar mozifilmjeivel, sorozataival és alkotóival kapcsolatban.

Még van idő a jelentkezésre

A jatékban bárki részt vehet, a tesztet március 1-ig lehet kitölteni. A résztvevők a Nagy Diák Tesztek elnevezésű applikáció segítségével is kipróbálhatják tudásukat.

A második fordulóba az online tesztkitöltésen legjobb eredményt elérő 14 és 20 év közötti játékosok kapnak meghívást. Ebből a fordulóból a legjobb tíz versenyző jut majd a döntőbe, amely március 27-én lesz az újpesti UP Rendezvénytérben. A fődíjat a nyertes választhatja ki egy kétszemélyes görögországi utazás, egy iPhone 16 vagy egy Samsung Galaxy Z Flip közül. A második és a harmadik helyezett jutalma egy-egy okostelefon lesz, valamint az iskola, ahonnan a legtöbb kitöltő érkezik az első fordulóba, különdíjban részesül – áll a közleményben.

Mindenünk a zene

Friss

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt