Keresés
Close this search box.

Jamie 50 – Hatalmas bulival ünnepel Jamie Winchester

Jamie Winchester
Hrutka Robi is fellép a kétórás koncerten, ahogy Tátrai Tibor is.

Jamie Írországból jött, 25 év után oda tért vissza – de zeneileg Magyarországon teljesedett ki!

Ötvenedik születésnapját koncerttel ünnepli Jamie Winchester. Az ír zenész eddigi pályafutása Magyarországhoz kapcsolódott, a tavaly nyárról elhalasztott esten több formációja lép színpadra csütörtökön a Budapest Parkban.

– Csaknem 25 év magyarországi zenélés után 2012-ben kiköltöztem Írországba. Egy ideig gyakran visszajártam, aztán egyre ritkábban. Nem tudatosan, csakhogy idővel olyan munkám lett kint, ami nem engedte meg az állandó ingázást és számomra fontos a stabilitás 0150 mondta Jamie Winchester az MTI-nek.

A szólóban, duóban (Jamie-Robi), különböző stílusú együttesekben (Baba Yaga, Boom Boom, Magyar Atom), valamint szólóban egyaránt sikereket elért gitáros, énekes életében az elmúlt csaknem tíz évben a zene egyre hátrább sorolódott, Írországban nem foglalkozik vele, kivéve, ha magyarországi megbízásnak tesz eleget távmunkában.

– Nem okozott törést, hogy kint megváltozott az életem, inkább egyfajta megnyugvást éreztem. Írországban korábban sem ismert senki, a népszerűséget Magyarországon inkább nyomásnak éltem meg, egy idő után elegem lett a zenész életmódból, az éjszakázásból meg a sok utazásból – fejtette ki a gitáros.

Jamie Winchester néhány éve egy informatikai világcégnél dolgozik, technikai segítséget nyújt a felhasználók számára.

A házi stúdiózást, zenélést, éneklést, keverést ma is szereti; a közelmúltban Keresztes Ildikó két új dalát, valamint Giret Gábor basszusgitáros készülő szólólemezét mixelte. Csütörtöki koncertjén visszatekint a magyarországi évekre: elsősorban azon formációkkal lép színpadra, amelyekben ő volt a frontember.

– Természetesen elhívtam Hrutka Robit, jó lesz vele újra játszani. Sajnos a Boom Boomban már nem lehet ott Szappanos Gyuri, aki idén nyár elején meghalt, de Tátrai Tibusszal, Mohai Tomival és Borlai Gergővel újra együtt zenélünk, meg Pálvölgyi Gézával is a Tátrai Bandből. Velem lesz persze Pásztor Simi gitáros és Giret Gábor basszusgitáros, és elhangzik néhány dallamos, gitáralapú poprock dalom, amelyet az elmúlt években írtam. A zenészek időnként nem a velük megszokott dalokban fognak feltűnni a színpadon, illetve a hangszerelésben is próbáltunk belevinni néhány csavart. Nem blokkok lesznek, egy zenei ívet próbálok felépíteni – mondta el Jamie Winchester a kétórásra tervezett műsorról.

Az eMeRTon- és Fonogram-díjas zenész a világzenébe hajló Baba Yagával három, a rockos Boom Boommal kettő, a Jamie-Robi duóval négy, szólóban egy albumot (The Cracks Are Showing – 2009) készített. Most egy EP-t, egy néhány számos középlemezt tervez, ezen elég lassan, aprólékosan dolgozik Jamie.

Hrutka Robi is fellép a kétórás koncerten!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Trombita Széchenyi

Ha már indult, akkor dobogóra állt a magyar trombitás

Először indult magyar zenész a trombitás vébén Behán Áron András, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának másodéves trombita előadó-művészet szakos hallgatója első magyar indulóként harmadik

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar

Ők is ott lesznek a Lövérek rétjein

Urbán Fesztivál 75 helyszínen 300 programmal

Teljes a Volt-utód SopronFest programja, exkluzív fellépések színesitik a programot Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban. A soproni utcák, terek, klubok,