Keresés
Close this search box.

Elhunyt Brunner Győző, a Metro és a Taurus legendás dobosa

Két koncerten még fellépett Budapesten.

Az évtizedek óta Kanadában élő Brunner hosszú betegség után, 77 évesen halt meg.

Halálhírét egykori zenésztársa, Frenreisz Károly erősítette meg az MTI-nek. „Jó dobos volt, akivel egy ideig még az angolszász slágereket játszottuk, aztán együtt éltük meg azt az időszakot, amikor áttértünk a saját szerzeményekre. Óriási sikerünk volt, minden szombaton és vasárnap a főváros leglátogatottabb zenés helyén, a Metro Klubban zenéltünk” – idézte fel Frenreisz Károly.

Ez volt a Metro legsikeresebb korszaka, amikor a klasszikus felállásban a Sztevanovity fivérek, Zorán (ének, gitár) és Dusán (ritmusgitár), Frenreisz Károly (ének, basszusgitár, szaxofon), Brunner Győző (dob) mellett Schöck Ottó játszott billentyűs hangszereken. 1967-1968-ban Frenreisz és Brunner Nyugat-Európában „vendéglátózott”.

A Metrónak 1969-ben jelent meg egyetlen stúdiólemeze, majd 1970-ben a Schöck Ottó helyére a csapathoz csatlakozó Fogarasi Jánossal rögzítették a magyar könnyűzene első koncertlemezét, amely Egy este a Metro Klubban… címmel jelent meg. A Metro a lemez megjelenése után eljutott Svédországba és Finnországba, a turkui fesztiválon ötvenezer ember előtt játszottak nagy sikerrel, olyan nevek társaságában, mint a Colosseum, a Mungo Jerry vagy a Family.

Brunner Győző Magyar zene.eu Metro Taurus
Brunner Győző 1992-ben, a Metro koncertjén.

1972-től az akkor alakuló supergroup, a Taurus dobosa, vezetője lett. A rockegyüttesben Radics Béla gitározott, Balázs Fecó volt a billentyűs, Som Lajos pedig a basszusgitáros (később Zorán játszott a helyén).

A csupán két kislemezig jutó Taurus 1973 tavaszán feloszlott, Brunner Balázs Fecóval 1976-ig a korai Korálban játszott. Volt dobtanár; két házasságából egy-egy fia született, hosszú ideje Kanadában élt. A Metro 1992 márciusában a Budapest Sportcsarnokban újra összeállt, majd 2001-ben a Népstadionban az Illés-Metro-Omega szuperkoncerten ismét.

Egyik dalával búcsúzunk tőle!

 

Hírek | Magyarzene.eu

 

 

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt