Keresés
Close this search box.

Szerelem négyezerben Azahriah-al

Azahriah
A 4K LOVE a Camouflage című lemez előfutára

A fiatal énekes visszatért a gyökereihez, és újra egy angol nyelvű számot adott ki.

A keserédes “4K LOVE” a 2021-ben érkező Camouflage című lemez előfutára, és a 2020-as évek során történt élményeket és csalódásokat összegzi egy dalban.

Azahriah sikertörténete egy vérbeli ‘self made‘ sztori: saját maga tanulta ki a zenélést (gitározás, ének, hangkeverés) és a vlogolást, és hódított meg százezreket a YouTube-on.

A fiatal srác gyerekkora óta gitározik, majd 2017 végén kezdett el komolyabban foglalkozni a szövegírással és hangkeveréssel is. 2019-re már önálló megjelenésekkel jelentkezett, 2020-ban pedig ki is adta debütáló lemezét. Következő albuma, a Camouflage idén várható.

Azahriah 4K LOVE zene magyarzene.eu

A lemez beharangozó száma, a “4K LOVE” a 2020-as évben történt élmények és csalódások összegzése egy dalban.

– Nyáron készült el a zenei alap, de akkor még nem volt hozzá szöveg ötletem. A következő hónapokban számos izgalmas pillanat és csalódás váltotta egymást, ezeknek lett a “4K LOVE” a lenyomata – mondta a dallal kapcsolatban az énekes, aki a magyarzene.eu-nak azt is elárulta: a pörgős dalhoz egy látványos image-videó is készült.

– A klip tervezésnél egyértelmű lett, hogy most nem a megszokott dallal együtt éneklős koncepciót követjük, hanem egy mood videót forgatunk. Olyan helyszíneket kerestünk, amik lefestik a dal hangulatát, és amik átadják a “4K LOVE” flesst – tette hozzá az énekes.

Ezt mindenki eldöntheti, ugyanis Azahriah megküldte a videó linkjét is, így ide kattinva Te is meghallgathatod! Szerintünk nem ez lesz a tini lányok kedvence, de lássuk meg a flesst…

 

Hírek | MagyarZene.eu

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Trombita Széchenyi

Ha már indult, akkor dobogóra állt a magyar trombitás

Először indult magyar zenész a trombitás vébén Behán Áron András, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának másodéves trombita előadó-művészet szakos hallgatója első magyar indulóként harmadik

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar

Ők is ott lesznek a Lövérek rétjein

Urbán Fesztivál 75 helyszínen 300 programmal

Teljes a Volt-utód SopronFest programja, exkluzív fellépések színesitik a programot Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban. A soproni utcák, terek, klubok,