Keresés
Close this search box.
Szegedi Zoli (Zé bátyja) mutatja be a zenekart.

Az Éhenkórászok zenekar régóta tolja a rock zenét, méghozzá nem is akárhogyan. Szegedi Zoli (Zé bátyja) mutatja be csapatát:


Éhenkórászok zenekar a Dűrer kertbenSziasztok, Szegedi Zoli ( Zé bátyja) vagyok az Éhenkórászok zenekar basszusgitárosa. Húúú… hol is kezdjem…az előző évezredben 1992. augusztus 22.-én alakultunk Hatvanban. Az előzménye az az, hogy Csabinak meg Lacinak volt egy zenekaruk ahová basszusgitárost kerestek – igaz én akkoriban dobolni tanultam -, de megkérdeztek, hogy tudok-e  basszusozni. Mondtam, hogy a R’N’R’-t eltudom nyomni nagyjából, azt mondták gyere!!! Persze hozzá kell tenni, hogy MI már 8 éves korunk óta ismertük egymást, mert egy iskolába jártunk mind a 3-an, Csabival együtt kéziztünk, fociztuk az Iskola színeiben!

A mostani felálláshoz sok minden hozzátartozik, nincs annyi betű a billentyűzeten, hogy leírnám a történetünket, tehát röviden és tömören annyi, hogy Csé bátyja 12 éve elköltözött Hatvanból Sopronba, majd a testvére Lé bátyja 1 év múlva követte… – a VÁLSÁG tehetett erről, nagyon nehéz volt a megélhetés, de szerintem ezt nem kell részleteznem, mert mindenki benne volt.. –  szétszakadt a zenekar. Még próbáltuk leküzdeni a távolságot, de már nem volt az az igazi feeling. Nekem is be kellett menni gyárba dolgozni itt Hatvanban, hogy megéljünk, és hogy talpra álljunk. Ezáltal szabályok lettek számomra is, hétvégén munka, így már nem tudtuk összeegyeztetni a zenekarosdit. Csé bátyjáékkal megbeszéltük, hogy keresnek másik basszusgitárost, mert folytatni szeretnék a zenélést – természetesen nem volt túl jó érzés ez, Mi erről nem tehettünk, így alakult az életünk, ez megint csak a VÁLSÁGNAK köszönhető…

Éhenkórászok zenekar - Metál invázió6 év kihagyás és négy basszusgitáros után, – akik egytől-egyig nagyon jó barátaink – ismét eljött az idő, hogy ott folytassuk a zenélést, ahol abbahagytuk. Leszámoltam a gyárból, szabad lettem, arra szakítok időt, amire csak akarok, 300 km nem távolság, tehát EGYÜTT vagyunk és ez, ami számít!!!

Nagyon szerencsések vagyunk, hogy Hatvan városába születtünk, és itt is nőhettünk fel, mert itt a mai napig akkora Rock élet van, ami szerintem páratlan, – persze lehet, hogy elfogult vagyok – amióta az eszünket tudjuk, mindig volt 10-12 működő zenekar, ehhez párosultak is fellépő helyek!
A mi zenekarunk 90%- ban a Hendrix klubban lépett fel, ami akkoriban ( 1993 – 1997 -ig ) a környék legnívósabb rock kocsmája volt (Sex action, S-texas, Tankcsapda, Sing-sing, Auróra, Üllői úti FÁK, Deák Bill Gyula bácsi…stb), persze a környező településeken is, sőt még Balassagyarmaton is voltunk.

Általában évente 20-40 koncertünk van, de ez változó. Fesztiválokon, klub bulikon saját szervezésben mennek a koncertek,  ezt a részét Csé bátyja intézi. Igazából inkább a szombatokra tesszük a hangsúlyt, de ha pénteken van a buli, nem mondjuk  le, viszont át kell gondolni, hogy mindenkinek jó-e.

Igazából a dallamos Punk-rock az, amit képviselünk, de meg kell hallgatni a dalainkat, magukért beszélnek. Azt szeretnénk, ha “minden háztartásban” lenne egy Éhenkórászok CD, vagy pendrive-on hallgatnának, vagy az interneten, bárhogy…


 A zenekar tagjai:

Hényel Laci ( Lé bátyja ) a doboknál
Hényel Csabi ( Csé bátyja ) a gitárnál, és az éneknél
Szegedi Zoli ( Zé bátyja ) a basszusnál, és a vokálnál.

Keressétek a zenekart a facebook.com/zenekar.ehenkoraszok/ oldalon!

Hallgassátok a zenekar számait, nézzétek a videókat a YouTube csatornáján: youtube.com/channel/UClGyfWhASiAIZLNCL1NHy5w

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt