Keresés
Close this search box.

Megérkezett a Honeybeast legújabb dala

Honeybeast Másnap
Egy átmulatott éjszaka másnapja elevenedik meg a Honeybeast zenekar legújabb dalában.

Mámorba fulladó remény, álomból realitásba zuhanás.
A Másnap a hozzá készült klippel együtt érzékletesen mutat be valami olyat, amit sokan átéltünk már.

„Talán sokak számára ismerős lehet az alaphelyzet: elmegyünk bulizni, aztán felébredve se kép, se hang, csak emlékfoszlányok vannak valakiről, akit megismertünk. A riasztó az benne, mennyire homályos a tegnap, de a főhősünk mégis keresgéli a srácot, várja, hogy esetleg ő jelentkezzen. Ez egy kiragadott pillanat egy hétvégéből: a lírai én kicsit nevet magán, de fáj is neki. Talán lehetett volna szerelem is, de az egész este belefulladt az alkoholba, a mámoros éjszakába, ezért van benne az elszalasztott lehetőség bánata az önirónia mellett” – fogalmazott Bencsik-Kovács Zoli, a zenekar gitárosa, a dal és a szöveg szerzője.

„Tényleg mindannyian átéltük már ezt. Volt egy buli, ott találkoztunk egy vonzó – vagy a piától annak tűnő – idegennel, akivel hirtelen kitaláltuk az egész életet és beleéltük magunkat valamibe, aztán másnap jött a kínzó józanodás” – mondta el Tarján Zsófi énekes. „Arról szól nekem ez a dal, amikor azt utolsó halvány kis reményt is el kell engedni, ami ahhoz köt, hogy hátha mégis lesz valami. Itt nagyjából 24 órát ölel fel a történet, de a valóságban ez a remény három hónapig, fél évig, vagy akár három évig is velünk tud maradni. Amikor az álomból a realitásba zuhanunk, az nagyon tud fájni” – tette hozzá.

A klipet itt találod:
youtube.com/watch?v=6HGNsl4DVR8

A dalhoz Horváth Réka készített klipet, aki Krúbi vizuális anyagaiért is felel. „Nagyon örülök, hogy el tudta vállalni, igazán érzékletes lett a videó a szűk határidő ellenére. Szerintem szuper klip, mi nagyon szeretjük és büszkék vagyunk rá” – mesélte Zsófi.

 

 

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar