Keresés
Close this search box.

Új dal a S.O.O.T. zenekartól

Új dal a S.O.O.T. zenekartól
A S.O.O.T. zenekar hamarosan megjelenő harmadik lemeze felvezetéseként egy újabb klippel jelentkezett.

A S.O.O.T, a Kollár Ádám gitáros-dalszerző által megálmodott és vezetett projekt – ahogy a kezdetektől, úgy most is – vendégénekesekkel készítette el a Signed Out On Third  dalait. Az új albumon is illusztris a közreműködőkk névsora: Budai Petur (ex-Aebsence), Csiaki Márk (Zeng), Komáromi Gergely (ex-Omega Diatribe), Lőcsei Bence, Rákóczi Antal (ex-Baby Bone, Nemember), Sándor Éva (Together Gospel Singers) és Török Viktor (Marcello’s Mystical Mond, Vicodin, Juice). A lemez kiemelt vendége Michelle A. Julyan /PRS pulse artist/ amerikai gitáros, míg billentyűkön Maros Zoltán közreműködött egy szám erejéig.
A basszusgitárokat Kerezsi Gergely, Maros Rudolf és Kollár Ádám játszották fel. A dobon, ahogy eddig is, Szűcs Gergely játszik.

Ádám így foglalta össze, amit az Ember cipelte című dalról tudni érdemes:

“Az Ember cipelte dalban Rákóczi Antal (ex-BabyBone, Nemember) közreműködik, aki maga faragta a rögzített címmel ellátott nótához a szöveget, dallamot, amely mesésre sikeredett. Olyannyira, hogy első hallgatás után tudtuk, erre a dalra is kell majd valami videót kreálnunk. Anti maga készített pár képkockát Gedó László, Balta Norbert és Rákóczi Botond társaságában. Köszönet Nekik! Továbbá köszönet a Pexels.com oldalnak az említettek mellett beépített videókért!
Ezekkel együtt remélem egy remek vizuál anyagot sikerült összehoznom, amivel Alföldi Berci bácsi emléke előtt tisztelgek. Köszönet az Alföldi családnak, hogy megalkothattam!!! DIY anyag ismét, de remélem sok csalódásra okot nem adó.”

Ím a dal:
youtube.com/watch?v=L5NY_CBdh6M

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Bagossy Brothers BPark

Magyar zenekarok menni Szlovákia

Mégpedig Bagossyék, a Margaret Island és Szabó Balázs a bandájával Felvidéki koncertturnét szervez a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) május 18. és 31. között, amelynek során

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak