Keresés
Close this search box.

Bécsi koncertje lesz a szolnoki klasszikusoknak

Hegedű Alzheimer
Modern és klasszikus darabok is felhangzanak majd!

Modern és klasszikus darabok is felhangzanak majd!

 

A szolnoki előadás után a bécsi MuTh hangversenyteremben mutatja be vasárnap délután Zenei Mozaik című műsorát a Szolnoki Szimfonikus Zenekar; Mozart, Shor és Dvořák műveit Yungsung Chang dél-koreai karmester vezényli – közölte a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint műsoron lesz Mozart D-dúr fuvolaversenye, Alexey Shor Travel Notebook című zongoraversenye és Dvořák egyik leghíresebb műve, az Újvilág szimfónia. A koncerten közreműködik Tommaso Benciolini fuvolán és Philipp Kopachevsky zongorán.

A produkciót a bécsi koncert után egy nappal, január 24-én, hétfőn, Budapesten a Zeneakadémián is láthatja a közönség. A szolnoki szimfonikusok tájékoztatása szerint utoljára 2018 októberben koncertezett a zenekar az osztrák fővárosban, akkor egy japán koprodukcióban lépett fel.

Mint a közleményben felidézték, Mozarttól a D-dúr fuvolaversenyt 1777 telén egy De Jean nevezetű orvos – aki történetesen műkedvelő fuvolista is volt – rendelte meg. Mozart a fél évvel korábban írt C-dúr oboaversenyét transzponálta át D-dúrba, a szólista anyagát pedig egy huszárvágással fuvolára ültette át. A korszak „divatos zenei nyelve, a gáláns stílus egyik legszebb darabja” ez a háromtételes mű – írták.

Mozart virtuóz fuvolakoncertjét Alexey Shor versenyműve, a Travel Notebook követi. Alexey Shor zeneszerző, matematikus 1970-ben született Kijevben, jelenleg az Egyesült Államokban él és alkot. Kompozícióit a világ legrangosabb koncerttermeiben adták már elő, többek között a bécsi Musikvereinben és a New York-i Carnegie Hallban.

A Travel Notebook című darabját indító szívbe markoló motívum végig meghatározó szerepet játszik a versenymű első tételében. Az egész művet „gyönyörű dallamokkal idézett melankólia hatja át”, amely még a tempósabb tételekben is tetten érhető – olvasható a közleményben.

A hangversenyt Dvořák népszerű darabja, az Újvilág szimfónia néven ismertté vált e-moll szimfónia zárja.

A 19. századi Amerika kétségkívül a lehetőségek hazája volt, ám zeneművészet terén a vén Európa mögött kullogott. Dvořák, Thurber milliomos gyarmatáru-kereskedő kicsit unatkozó, ám kultúrára szomjas felesége meghívására vállalkozott a tengerentúli útra, hogy műveivel egyfajta mintát adjon az amerikai komponistáknak.

Szimfóniájában az Újvilágban szerzett élményeit foglalta hangokba spirituálékból megismert dallamokkal – fogalmaztak a közleményben.

 

Megismétlik a bécsi élményt Budapesten is, a produkciót a bécsi koncert után egy nappal, január 24-én, hétfőn, a Zeneakadémián is láthatja a közönség

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar