Virtuózok november 20-tól minden péntek este a Duna TV-n!

Virtuózok
Közös nyelven zenélünk - Novemberben is!

Közös nyelven zenélünk – Novemberben is!

Műsorvezetők
A műsorvezetők

Virtuózok V4+ Közös nyelven zenélünk egy egyedülálló, nemzetközi műsor,  amely a Visegrádi Négyek országaiban és Szerbiában lesz látható majd, hazánkban november 20-tól, a nemzetközi adások pedig november 27-től december 18-ig nézhetőek, péntek esténként 20:30-tól a Duna tévén.
Mind az 5 országban egyszerre fogják sugározni a televíziócsatornák, így a műsorban felfedezett tehetségek 70 millió tévéképernyőn lehetnek jelen péntek esténként!

A tehetségek idén is szólóban és szimfonikus zenekari kísérettel lépnek fel, valamint extra produkciókat is láthatunk a világhírű kínai zongorafenomén, Lang Lang, Maestro Domingo, a Virtuózok Kamaraegyüttes, valamint Boros Misi és Balázs-Piri Soma, két korábbi Virtuózok-győztes részvételével.

 

A magyarországi válogató adásban egy különleges magyar szakmai zsűri választja ki azt a négy fiatalt, akik hazánkat képviselik majd a nemzetközi epizódokban,  A november 27-én induló nemzetközi adásokban pedig egy 5 tagú állandó nemzetközi zsűri hoz döntést minden adásban más-más szuperzsűritag segítségével.

A műsor két házigazdája Ida Nowakowska lengyel színésznő, táncos és műsorvezető, valamint a német Thomas Gottschalk, legendás showman és minden idők egyik legnépszerűbb tévés műsorvezetője.

Peller Mariann, a műsor producere elmondta, mind az 5 országból rengetegen jelentkeztek, köztük több, már a korábbi évadokból ismert zenész is újra vállalkozott a megmérettetésre. Nagyon sok új arc is lesz, legifjabb k

Az idei műsorfolyam idén télen, november 20-tól lesz majd látható péntek esténként 20:30-tól, Magyarországon a Duna TV műsorán.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Új zsinagóga Szeged

Zsidó kulturális fesztivált rendeznek Szegeden

Komoly- és könnyűzenei koncertek, könyvbemutatók és fotókiállítás várja június elejétől szeptember közepéig az érdeklődőket a Szegedi Zsidó Kulturális Fesztiválon – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

The Pontiac - Ablakomból

The Pontiac – Ablakomból

Hamarosan harmadik nagylemezével örvendezteti meg rajongóit a The Pontiac. Beharangozóként a zenekar újabb videóklippel készült, amit a korong egyik legmeghatározóbb, Ablakomból című dalához forgattak.

Palágyi Ildikó

Palágyi Ildikó: Körbeér

A kislemez Palágyi Ildikó – énekes-dalszerző – legszemélyesebb megéléseibe, történeteibe enged betekintést. Az album címadó dalához a saját teraszukon forgattak „home session” videót.

Vörös Renátó

Vörös Renátó – Nap

Remeteévek és Skócia meghódítását követően jelent meg Vörös Renátó második szóló nagylemeze: Nap címmel.

Ez itt egy reklámhely ;)

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt