Keresés
Close this search box.

Cum Laude Freddie-nek és Gubik Petrának

Freddie Petőfi-díj

A közmédia elismeréseit élőben közvetített díjátadón és gálaműsorban, az A38 Hajón vehették át a díjazottak szombat este

Idén is átadták a Petőfi Zenei Díjakat: a közmédia évről évre könnyűzenei díjátadón ismeri el a műfaj meghatározó szereplőit és feltörekvő tehetségeit. Idén kilenc kategóriában vehettek át díjat az előadók az M2 Petőfi TV és a Petőfi Rádió munkatársaitól, valamint a Petőfi Zenei Díj életműdíjas és Kossuth-díjas Nagy Ferótól.

A Petőfi Sándort formázó szobrokat immár nyolcadik alkalommal adták át.

Az év zenei felvétele Szarka Tamás Otthon vagyunk című dala lett, az év koncertje kategóriában Ákos lett a befutó harmincéves szólókarrierjének ünnepi, az Operában tartott előadásával. Az év hangszeres előadójának a Parno Grasztot választották, az év rádiós koncertje elismerést pedig a 4S Street kapta a Petőfi Rádióban adott koncertjéért.

Szarka Tamás dala a Felvidéket mutatja be, a hozzá készült klip tavaly augusztus 20-án, az államalapítás emléknapján jelent meg, a kisfilmben a zeneszerző-előadó és a népviseletbe öltözött zoboraljai asszonykórus, valamint a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont diákjai énekét ikonikus helyszínek képsorai kísérik.

Ákos operaházi jubileumi koncertjén új formában – versekkel, kórus és komolyzenei kísérettel – elevenedtek meg az énekes, dalszerző, zeneszerző dalai. Az előadóművész harmadik alkalommal részesült Petőfi Zenei Díjban, második alkalommal nyerte meg a kategóriát, a díj alapításának évében pedig az év férfi előadójának választották. Az év együttese címet elnyerő Magna Cum Laude 1999 nyarán alakult Gyulán, a csapatot azóta számos szakmai kitüntetéssel, egyebek mellett 2019-ben Artisjus-díjjal ismerték el.

Az év női előadója díjjal elismert Gubik Petrát nemcsak színházi előadásokban, hanem a Duna showműsorainak fellépőjeként is láthatta a közönség. A Csináljuk a fesztivált! döntőse volt, a Petőfi Zenei Díj – Életmű Gála – Földes László Hobo műsorban blues műfajban mutatkozott be, A Dal 2024 extra produkciójában pedig Freddie-vel duettezett.

Utóbbi, Fehérvári Gábor Alfréd, az év férfi előadója immár kétszeres Petőfi Zenei Díjas énekes, műsorvezető, a Csináljuk a fesztivált! legutóbbi évadának győztese, a közmédia dalversenyében Gubik Petrával állt színpadon a Szenes Iván születésének 100. évfordulója tiszteletére előadott extra produkciós dalválogatással, valamint Hobo-dalfeldolgozással köszöntötte az idei életműdíjas előadóművészt.

De még mindig jönnek az idei nyertesek

Az év hangszeres előadójának választott Parno Graszt zenei világát autentikus cigányfolklór adja, dalaik hagyományos hangszereléssel – kanna, kanál, tambura, gitár, nagybőgő, szájbőgő – születnek. Az év rádiós koncertje kategóriában díjazott 4S Street 2018-ban alakult, idén jelent meg harmadik albuma, a bemutatón Vikidál Gyula is fellépett. Az erdélyi magyar, indie-pop-rock együttes 2022-ben az év zenekara lett.

Két díjazott már A Dal 2024-ben ismertté vált. A dalválasztót a Legényes című dallal megnyerő László Evelin a Petőfi Zenei Díj év dala elismerést is kiérdemelte. Az Arcidra A Dal 2024 felfedezettjeként szintén Petőfi Zenei Díjas lett az év felfedezettje kategóriában.

A díjátadó műsor új magyar dalok megszületését is ösztönözte, dalpremierrel érkezett László Evelin, a Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett Pély Barna pedig új, a magyar sportolókat buzdító, a párizsi olimpiára írt dalát hozta el a közönségnek. Az előadóművész zenekara vonósokkal egészült ki a különleges alkalomra, a dalhoz az MTVA készített klipet. Szőke Nikoletta Sárik Péterrel és A Dal 2024 döntősével, a Negállal együtt lépett színpadra, Nagy Adri pedig a Here We Are zenekarral és a Phoenix RT együttessel énekelt a színpadon.

A Petőfi Zenei Díjátadó újranézhető a Médiaklikk.hu-n. (MTI)

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Vitorlás kötél

Vitorlás kötélzet: átfogó útmutató (X)

A hajókötélzet megfelelő használata nélkül a vitorlás hajók irányítása és működtetése gyakorlatilag lehetetlen lenne. Ebben a cikkben részletesen bemutatjuk a vitorlás kötelek rendszerének alapjait, főbb elemeit, karbantartását, biztonsági előírásait, valamint a megfelelő kötélzet kiválasztását és vásárlását.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt