Palotai Zsoltra emlékeznek a dj-k világnapján a Zene Házában

DJ palotai

Különleges együttműkődés keretén belül lesz a kiállítás

Palotai Zsoltra, a 2023-ban elhunyt dj-re emlékeznek március 9-én a Magyar Zene Házában, ahol a dj-k nemzetközi világnapján megnyílik a Palotai Zsolt emlékkiállítás. A Zene Háza és a Tilos Rádió közös szervezésében megvalósuló tárlat április végéig ingyenesen látogatható a Magyar Zene Házában. A megnyitó napján mutatják be a Hangdóm 360 moziban a Kiégő Izzók filmjét, amelyet Palotai zenéi inspiráltak, napközben pedig live actek és dj-k színesítik a programot – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

Palotai Zsolt, aki számos modern elektronikus zenei műfajt ismertetett meg a magyar közönséggel, a Tilos az Á zenei felelőse, a Tilos Rádió alapítója és sok éven át zenei főszerkesztője volt. Az emlékkiállítás a 2023. november 18-án elhunyt legendás dj emlékét ápolva, Palotai Zsolt családjával együttműködésben jött létre a Magyar Zene Háza kiállítóterének előcsarnokában.
A hosszú és egyedülálló pályafutás előtt tisztelgő kiállítást a Tilos Rádió felhívására számos egykori barát, alkotótárs, szervező, partylátogató, rádióhallgató gazdagította fotókkal, videókkal. A kollektív folyamat eredményeként megszületett audiovizuális installációt a megnyitó alkalmából live actek, dj-fellépések és egyéb kísérőprogramok színesítik – Palotai Zsolt színes zenei ízléséhez méltó eklektikában.

Palotai zenésztársai is ott lesznek, és zenélnek!

Az emlékkiállítást március 9-én 11 órakor Horn Márton, a Magyar Zene Háza operatív igazgatója, Prieger Zsolt, az Anima Sound System alapítója és Csejdy András publicista, a Tilos Rádió társalapítója nyitja meg, majd Modul aka Mango live actje hallható a Zene Háza immerzív mozitermében, a Hangdómban, a Kiégő Izzók vizuális alkotócsoport élő videomixével kísérve.

A program filmbemutatóval folytatódik: 13 órától egész estig a Kiégő Izzók kifejezetten a Hangdóm kupolavásznára készült félórás rövidfilmje látható. A film, amelyet a Palotai Zsoltról és egyedülálló zenei gyűjteményéről, személyes tárgyairól készült felvételek inspiráltak, különleges emléket állít a trendformáló dj-nek. A film zenei alapját Dj Palotai egyik utolsó rögzített mixe adja, amely 2023 nyarán hangzott el a Tilos Rádió adománygyűjtő fesztiválján, a Tilos Maratonon.

A vetítésekkel egy időben a földszinti előadóteremben dj-programokkal várják a közönséget, olyan ismert nevekkel a lemezjátszók mögött, mint Dj Titusz, Ludmilla, Infragandhi, Zvezda Beta, Wondawulf, Oliv:R, Mr. Cloud és Samulkuw. Az április végéig látogatható kiállítás amellett, hogy Dj Palotai szellemi és fizikai hagyatéka, emléke és munkássága előtt tiszteleg, a hazai underground elektronikus zenei színtér korai időszakának is emléket állít, amelynek a Pro Cultura Urbis-díjas Palotai a kezdetektől fogva markáns alakítója volt.

A kiállításra és a dj-programokra a belépés díjtalan, a Hangdóm vetítések kedvezményes jeggyel látogathatók, amelyek megváltásával a résztvevők Palotai Zsolt családját támogatják.

Részletes program: https://zenehaza.hu/esemeny/dj-palotai-palotai-zsolt-emlekkiallitas

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt