Magyar dalok jönnek – Memphis Belle

Keszei Tamas
Z. László

Z. László

Kommunikátor, zenekritikus.
Gyere Kevin és told le!

„Gyere Kevin és told le!” – Na de erről majd később.

Memphis Belle zenekarA Hallgass Hazait zenei műsor (Molnár Szabolcs) vendége volt Keszei Tamás a Memphis Belle zenekar alapítója, aki szó szerint ezt mondta: Most már csak magyar dalok jönnek.

Bevallom Én sosem tartottam profi szövegíróknak azokat, akik Magyarországon zenélve angol szöveget írnak. Egy menekülési útvonal számukra, hiszen az angol egyszerűbb és az sem baj, ha nem mindenki érti. Igazán azonosulni egy dallal mindenki a saját anyanyelvén tud.  Örök hála a KO Recordsnak, hogy meggyőzte a zenekart arról; az angol dalokhoz írjanak magyar szöveget. Tamáséknak ez profin sikerült.

Gyere Kevin és told le!

Én még emlékszem rá, (a Lord elején), hogy Tamásnak igenis „rocker” haja volt. (A Dózist kihagynám frizura ügyileg, főként mivel nekem is hasonló volt.) A műsorban Szabolcsnak mesélte el haja elvesztésének történetét:

„Egyetemista voltam Angliában és egy dél afrikai csoporttársam (ők nem nagyon hagyják hajukat hosszúra nőni) vett magának egy hajvágó gépet. Ő mondta, hogy most már igazán ideje lenne, hogyha az Én nagyon vékony szálú kis hajamat is letolnánk, mert a homlokom elég magas, és hát hogy nézel ki TOM. A kezdeti sértődöttséget követően beláttam, hogy igaza volt és szóltam neki: Gyere Edvin és told le!”

Végül egy üzenet a kiadónak (és Tamásnak): Szeretjük a MAGYAR Country -t is 🙂

facebook.com/memphisbellemusicband/

 

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Palágyi Ildikó

Palágyi Ildikó: Körbeér

A kislemez Palágyi Ildikó – énekes-dalszerző – legszemélyesebb megéléseibe, történeteibe enged betekintést. Az album címadó dalához a saját teraszukon forgattak „home session” videót.

Napfonat

Őselemek a Napfonat tolmácsolásában

Második nagylemezével jelentkezik A Dal 2022-es döntőjébe is bejutó Napfonat. Az őselemek köré épülő album gondolata már önmagában izgalmas.

Vörös Renátó

Vörös Renátó – Nap

Remeteévek és Skócia meghódítását követően jelent meg Vörös Renátó második szóló nagylemeze: Nap címmel.

Fonó Budai Zeneház

Az Ektar, Tóth Viktor és a Canarro a Fonóban

Világzene, kamarazene és improvizatív dzsessz is szerepel a Fonó Budai Zeneház kínálatában. Május második felében a fellépők között lesz az Ektar, Tóth Viktor és a Canarro is – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

Ez itt egy reklámhely ;)

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt