Keresés
Close this search box.

Új klippel jelentkezik a Tündérvese

Tündérvese
Az Arkadaşlarımla című dalukhoz forgattak, ami még a debütáló lemezükön szerepel.

Az Arkadaşlarımla című dalukhoz forgattak, ami még a debütáló lemezükön szerepel. A zenekar eltűnésének oka, hogy már javában írják az új album számait.

Tündérvese ArkadasA Tündérvese zenéje meglehetősen eklektikus, a Queens of the Stone Age, a Nirvana és a System of a Down, de még a Kispál és a Borz is ott bújik a négytagú banda munkásságában. Hat perc alatt nemigen írnak számot, az Arkadaşlarımla az egyik kivétel. Szeiler Bálint énekes/gitáros/dalszerző végzős turkológus hallgató, ezzel magyarázható a debütáló lemezük utolsó klipdala, illetve annak nyelvezete, és az oszmán-török feliratozás.
– Ez egy poén dal, amit senki nem tudott hova tenni eddig – mondja Szeiler Bálint, aki nemrég szerepelt a Rossz Versek című nagysikerű kultfilmben a főszereplő alteregójaként. – Az alapötlet az volt, hogy írjunk egy semmitmondó, dínomdánom mulatós nótát keleties köntösben, mintha Kis Grófo találkozna a System of a Down-nal. Magyar szöveggel viszont rendkívül ócska és bugyuta lett volna, úgyhogy összedobtam pár sort törökül, hogy ne kelljen szégyenkeznem éneklés közben, úgysem érti szinte senki. Ebből született meg ez a lüktető, kissé gonosz török táncdal.
Adott volt, hogy a hozzá készült klipet Szombath Máté rendezze, aki a Tündérvese basszusgitárosa, egyébként meg a szcénában már jó pár csapatnak (ék, Apey and the pea, Gustave Tiger, Szabó Benedek és a Galaxisok) csinált videót.
– Azért is esett a választásunk az Arkadaşlarımla megklipesítésére az Altató után, mert a legmásmilyenebb dalt akartuk az Altatóhoz képest. Ehhez mérten a klipet is nagyon más hangulatúra terveztük. Hasonlóan ez is performansz klip lett, de egy önkritikát akartunk csinálni, 200 százalékra tolva azt, hogy ez A Török dal. A ma divatos slav core-t átültettük türk core-ra. Elsősorban arra hagyatkoztunk, amit saját technikai felszerelésből és saját helyszín lehetőségekből meg tudunk oldani. Ezért is forgattunk műterem helyett egy ismerősünk raktárában, így gyakorlatilag nem volt megkötve semmi és senki által a kezünk. Operatőri munkára ismét Salvatore Giulianot, CINEAST-os stúdiótársamat kértem fel. A látványtervért és a díszletekért Bálint szerelme, Farkas Clara felelt. Továbbá becsempésztük még három koncertfelvételünket is egy régi képcsöves TV képernyőjén. Ismét egy fura élmény volt úgy rendezni klipet, hogy szereplőként is részt vettem, majd vissza is nézni magamat vágás során, de igyekeztem minél inkább közömbös szemlélettel állni a magamutogatáshoz.
A Tündérvese az elmúlt időszakban visszavonult, hogy az új dalok írására tudjanak koncentrálni. A korábbi anyaghoz képest most mindenki igyekszik kivenni a részét a kreatív munkából.

– Emiatt a tervezett lemez más lesz, mint a debüt albumunk, hiszen itt már négyünk szerzeményeit fogjuk tálalni – mondja Bálint. – Több lesz benne az erőszak, de a szépségre való törekvést sem tesszük félre. Amellett, hogy belekóstolunk szokatlanabb műfaji megoldásokba, igyekszünk megőrizni a fő stíluselemeket, kihasználni az erősségeinket. Az új dalok továbbra is keletiesek, zúzósak és táncolhatóak lesznek, csak egy sokkal színesebb, őrültebb és tömörebb formában.

Az Arkadaşlarımla klipje: youtube.com/watch?v=EC7YMmUmEDs

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Friss mai állások a zene és koncertek világában

A könnyű- és komolyzenei szcéna hazánkban is komoly népszerűségnek örvend, még ha más-más rétegeknek is szól. Ebben pedig sok szakember és háttérmunkás komoly és elhivatott munkája is benne van, így tehát bátran mondhatjuk azt, hogy ez a terület ma is remek álláslehetőségeket kínál.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt