Keresés
Close this search box.

Klasszikusok, az éjszakában is, non-stop

zene éjszakája hegedű Szatyor virtuózok
Ezen az éjjelen a tánczene helyett sokkal régebbi dallamok csendülnek fel olyan közkedvelt helyeken, mint a Púder, a Hadik és a Szatyor... 

A rendhagyó „Zene Éjszakája” programsorozat célja, hogy kötetlen formában és helyszínen minél többen kerüljenek közelebb a klasszikus zenéhez és Budapesthez

Idén is megrendezik A zene éjszakáját Budapesten: szombaton a klasszikus zene átköltözik a főváros kedvelt kocsmáiba, szórakozóhelyeire, kávézóiba. Az ingyenes minikoncertek hét helyszínen várják a közönséget.

A koncertek idén a budai és pesti bárokban is délutántól késő estig váltják egymást. A fellépők között lesznek a Budapesti Fesztiválzenekar kamaraformációi, valamint Fischer Annie-ösztöndíjas ifjú tehetségei – közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

A programban szerepelnek a múlt század harmincas éveinek slágerei, például az eredeti Meseautó című film zenéi, de elhangoznak Schubert, Gershwin és Weiner Leó művei is.

A helyszín a Béla bár, a Hadik Kávéház, a Szatyor Bár, a Három Holló Kávéház, a Mitzi Bár, a Moha Café és a Púder Bárszínház lesz.

Közreműködik többek között Kostyál Péter, Gulyás Emese, Hrib Radu, Kádár István, Bodó Antónia, Iván Tímea, Oláh Gyöngyvér, Tóth Kristóf, Sztathatosz Sebestyén, Gál-Tamási Mária, Czenke Csaba.

Valamint Illési Erika, Bíró Ágnes, Asztalos Bence, Mózes Anikó (hegedű), Fekete Zoltán, Sipos Gábor, Rajncsák István, Juhász Barna, Jamamoto Nao (brácsa), Martos Attila, Sipos Csaba, Fejérvári Zsolt (nagybőgő), Báll Dávid és Szokolay Ádám.

Fellép Kovalszki Mária (zongora), Mahdi Kousay, Szabó Péter, Tomasz Máté, Liptai Gabriella, Sovány Rita, Dvorák Lajos (cselló), Bodrogi Éva (szoprán), Polónyi Ágnes (arpa doppia), Herboly László (ütőhangszerek), Jóföldi Anett (fuvola), Berta Beáta (oboa) is.

De ott lesz a zenészek között Csalló Roland (klarinét), Tallián Dániel (fagott), Bereczky Dávid, Szőke Zoltán (kürt), Tóth Zoltán, Póti Tamás (trombita), Szakszon Balázs (harsona), Bazsinka József (tuba), Bazsinka Mihály (szaxofon).

Az ötödik alkalommal megrendezett programsorozat a Budapesti Fesztiválzenekar és a Budapest Brand szervezésében, Budapest Főváros Önkormányzata támogatásával valósul meg.

További információ a www.bfz.hu/zeneejszakaja és a www.facebook.com/a.zene.ejszakaja oldalakon érhető el.

Ezen az éjjelen a tánczene helyett sokkal régebbi dallamok csendülnek fel olyan közkedvelt helyeken, mint a Púder, a Hadik és a Szatyor… 

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Amanna

Nemrég jelent meg Amanna Valamiér című dala

Amanna magyar énekesnő, dalszerző. Generációjának izgalmas új művésze, egyedi előadásmóddal, és zeneiséggel. Legutolsó megjelenése, melynek címe Valamiér’ egy párkapcsolat végének fájdalmas emlékeit dolgozza fel.

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.