Follow The Flow a Bátor Táborért

Follow The Flow Budapest Park
Az Akvárium Klubos koncertjének teljes bevételét jótékony célra szánja a zenekar.

Follow The Flow zenekarA Follow The Flow december 29-i, harmadik Akvárium Klubos koncertjének teljes bevételét jótékony célra szánja: az együttes a Bátor Tábor munkásságát, azon belül is a kórházi programjukat támogatja a jegybevételekből.

„Régebben egy minisztériumnál dolgoztam, az ottani főnököm nagy Bátor Tábor önkéntes volt. Tőle hallottam először a táborról és a hivatásukról.” – mondta Szakács Gergő.

„Apaként számomra különlegesen fontos volt, hogy gyermekeket támogassunk valamilyen módon. A Bátor Tábor gyermekekkel és családokkal foglalkozik, reményt adnak egy olyan helyzetben, amikor biztos nehéz reményt találni.”” – egészítette ki Fura Csé.

„Őszintén szólva nehéz volt választani. Rengeteg szervezet és alapítvány végez elképesztően fontos munkát az országban. Legszívesebben mindenkit támogatnánk, de mivel egy célt kellett választanunk, a Bátor Táborra esett a választásunk.”- tette hozzá BLR.

A Bátor Tábor 1000 daganatos vagy krónikus betegséggel küzdő gyermeket táboroztat nyaranta. Az alapítvány működése évközben sem áll le, kórházi programjukkal a Bátor Tábort viszik el azokhoz, akik betegségükből kifolyólag nem juthatnak el rá. A kórházi program tevékenységének központjában a kezelés alatt álló, éppen kórházban fekvő vagy kontrollra érkező gyermekek és velük lévő családtagjaik állnak.  Budapesten két kezelőközpontban látogatják a gyerekeket, 2019-től már a debreceni és a pécsi klinikákon is elérhetőek a programjaik.

2020-ban még több kórházban fekvő gyermekhez szeretnének eljutni, ebben is segít majd a Follow The Flow koncert-adománya. A december 29-i jótékonysági évzáró koncertre a jegyek ide kattintva érhetők el.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Drevko faldekoráció, kép

A falon lévő képek kialakítják a belső teret

A belső tér kialakításakor nagy hangsúlyt fektetünk a bútorokra, a színekre, a kiegészítőkre és az általános megjelenésre. Azok a dekorációk, amelyek láthatatlanok, mégis a legnagyobb figyelmet keltik fel, a képek.

Gorlo Volka

Gorlo Volka és a Titok, avagy a múltadban jártam

Két évvel bemutatkozó anyaguk után ismét egy kiadvánnyal örvendeztette meg közönségét a felvidéki Gorlo Volka. A Titok című album úgy mutatja meg a formáció újabb oldalát, hogy közben hű marad a csapat jól ismert zeneiségéhez.