A mellszobrot a csepeli Fasang Árpád Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában születésének 140. évfordulója alkalmából avatták fel
Bartók Béla egész életében a magyar nemzet és a Kárpát-haza javáért küzdött saját eszközeivel, a művészet és a zene erejével, s ez az elhivatottság hatotta át zeneszerzői, zongoraművészi és tudományos munkáját, népzenekutatói tevékenységét is – hangsúlyozta az avatáson Németh Szilárd országgyűlési képviselő, honvédelmi államtitkár, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) alapítója a szoboravató ünnepségen.
Hozzátette: a KIMBA munkatársaival elhatározták, hogy Bartók Béla születésének 140. évfordulója alkalmából Csepelen is méltó emléket állítanak a magyar zeneszerzőnek az iskola Ferencsik-termében.
Szentkirályi Aladár Miklós intézményvezető Bartók Bélát méltatva elmondta, hogy Bartók Béla messze a korát megelőző zeneszerző volt, univerzális muzsikus és univerzális ember.
Gyökerei, hagyományai nélkül nem lehet jövője a magyar zenének sem – mondta Petneházy Attila miniszteri biztos. Kiemelte: történelme nélkül egyetlen nemzet sem képes önazonosságát definiálni, szellemi, etikai, nemzeti avagy esztétikai identitását megőrizni. Bartók Béla örökérvényű univerzuma és monumentális életműve korszakot teremtett, nemzedékek zenei nevelését, világát határozta meg – fűzte hozzá.
A zeneszerző jogörököse, Vásárhelyi Gábor elmondta: nemes gondolat az akadémiától, hogy megemlékeznek Bartók Béla születésének 140. évfordulójáról azzal, hogy a helyi iskolának egy szobrot ajándékoznak, Lelkes Márk alkotását. Megjegyezte: mennyivel illőbb ez a gesztus, mint amit a Fővárosi Önkormányzat tett azzal, hogy eltávolította Bartók bútorait és személyes tárgyait a fővárosi tulajdonban lévő Bartók Emlékházból.
Bartók Béla (Nagyszentmiklós, 1881. március 25. – New York, 1945. szeptember 26.) magyar zeneszerző, zongoraművész, népzenekutató, a közép-európai népzene nagy gyűjtője, a Zeneakadémia tanára; a 20. század egyik legjelentősebb zeneszerzője. Művészete és tudományos teljesítménye nemcsak a magyar és az európai zenetörténet, hanem az egyetemes kultúra szempontjából is korszakalkotó jelentőségű.
Bartók kezdetben a klasszicista és a romantikus zene jellegzetességeit sajátította el, ami nem véletlen, hiszen környezetében a zene ezen irányaival találkozhatott. Később – az 1896-os millenniumi ünnepségek és a fellángoló magyar nacionalizmus hatására – zenéjét hazafiasságának kifejezésére használta.
Ebben az időben ismerkedett meg Richard Strauss merészen új zenéjével, ami nagy hatással volt pályafutásának korai szakaszára. Ezen hatások szép eredményei többek közt a Pósa-dalok 1902-ben, illetve a Kossuth-szimfónia 1903-ban (az utóbbi esetében ugyan a mérleg a hazafias érzés felé billen, de Strauss programzenéjének hatása egyértelműen kimutatható rajta).
Ugyancsak Strauss virtuóz hangszerelési technikáját használta az I. szvitben (1905) is. Amikor túljutott Strauss hatásán, Liszt Ferencre, neki is a kései, akkor még alig ismert és még kevésbé méltányolt műveire figyelt fel, és tudatosan vállalta ennek a hagyománynak folytatását.
Folklórkutatásai következményeként a népzenei nyelv teljesen beleépült zenéjébe, és nem csak azokba a műveibe, amelyekben kifejezetten a népzene van előtérben (értsd: népdalfeldolgozások stb.).
Az 1920-as években újabb hatások érték művészetét, időben egymástól több századra lévő, stilisztikailag is homlokegyenest ellentmondó stílusok: egyfelől Arnold Schönberg és Igor Stravinsky újításaival (atonalitás, dodekafónia stb.), másfelől fokozott érdeklődéssel tanulmányozta és interpretálta a francia és az olasz barokk zongoramuzsikát (megjegyzendő, hogy sok darabot átdolgozott modern zongorára, illetve mindegyik darabot ellátta ujjrenddel, előadási jelekkel).
Bartók úgy jellemezte ezt az időszakot, hogy fejlődése következetesen egy irányban haladt, és 1926-tól kezdve művei kontrapunktikusabbak, ugyanakkor pedig egyszerűbbek lettek.
Gondolkodásmódja egyre inkább a humanista törekvésekkel lett rokon. Erre szép példa a Cantata Profana „csak tiszta forrásból” merítése. Másik lehetőségét a falusi nép és a természet közelségétől remélte, azonban a politikai problémák egyre sűrűsödtek, kitört a második világháború; ennek ellenére Bartók egyáltalán nem szakadt el humanista eszméitől, sőt még jobban felerősödött benne.
A lét elviselhetetlenné vált itthon és a hazájától távol is. Kései művei, a II. hegedűverseny, a Zenekari Concerto és a III. zongoraverseny alkotója előtt már megvilágosodott az ember jövőjének reményteljes távlata, amelyet csodálatosan karcsú és nemes dallamosságával, formáinak klasszikus arányaival és egy Johann Sebastian Bach mélységes hitével járt be.
