Igen, nekem Auguszt Bárió neve hallatán azonnal beugrik az AD Stúdió és az a 17 éves srác aki 1984 -ben megnyerte a TINISZTÁR 84 -et. Bár az AD Stúdió zenekar működik, Bárió ezenkívül még igencsak mozgalmas zenei életet él. Íme:
A szellem
Na jó, komolyan, Báriónak ez a legkevésbé ismert oldala. Nem véletlen, hiszen a ghost producerek más művészeknek szereznek zenét, más művészek és producerek munkáját segítik névtelenül a háttérben maradva (csak a zenére koncentrálva).
Égess el! és CSAK
Az első önálló nagylemeze 1995 -ben jelent meg, és azóta jó pár követte. A legutóbbi dalcsokor nemrégen jelent meg Csak címmel. Bárió szerint is ez egy egészen érett anyag lett. Szerintünk is. (A hány felhő az ég című dalról már beszámoltunk.)
THE METHODE
Dr. Emma Gray szerint az 50-80 ütem / perc sebességű dalok „bekapcsolják“ az agy azon területét, amik felelősek a nyelvtanulásért. Mivel módszert nem dolgozott ki a londoni szakpszichológus, ezért Ferencz (Palkó) Mónika, (már 10 éves a német nyelviskolája) egy fantasztikus lehetőséget látott ebben. Mónika egy üzleti találkozón összefutott Auguszt Bárióval… a többit már sejthetjük: megszületett a módszer, azaz a THE METHODE, ahol a hanganyag és az eszköz szervesen összekapcsolódik, így válik hatékonnyá.
Majd helyett MOST
„Motivációs előadásokat is tart Fanny, és könyvet is írt Fanny, és most azt hiszem ilyen szószókat is csinál Fanny, úgy, hogy közben ül a kis kerekes székében, és egy filmet forgatnak a férjével…” (Auguszt Bárió – Sztárportré)
Hozleiter Fanny Mosolyka – kerekesszékkel a világ blogja 2012 -ben Goldenglobe díjat nyert. 2016 -ban blogjának címéből elhagyta a kerekesszéket. Mint írta: „A mosolygós kerekesszékes kislány helyett sokkal inkább szeretnék a csaj lenni, aki megcsinálta a lehetetlent és felállt.” (Fannynál születésekor izomsorvadást diagnosztizáltak.)
Auguszt Báriót összehozta az élet Fanny férjével (Sankóval), aki egy dalszöveget mutatva kérdezte: lenne-e kedve megzenésíteni. Azóta már tudjuk, hogy egy csodálatos dal született, mely a Majd helyett MOST c. film hivatalos dala.
Báriót csodálom, hisz lazán elretrózgathatna AD Stúdiós hírnevével, Ő mégis alkot és képes újat mutatni. Most szerintem bajban van: a Majd helyett MOST című dalt nehéz lesz felülmúlni. A szöveget Tóth Zoltán Sándor (Pegasus Envoyé) írta és azért, hogy így szól nem kevés szerepe lehetett Vékony Zolinak.
Majd helyett MOST: youtube.com/watch?v=HhTPepIyTRQ