Auguszt Bárió – Hány felhő az ég?

Hány felhő az ég?
magyarzene

magyarzene

Auguszt Bárió készülő új albumáról itt a legfrissebb dal, a 'Hány felhő az ég?'

Auguszt Bárió készülő új albumáról itt a legfrissebb dal, a ‘Hány felhő az ég?’


Auguszt BárióMiután nyár elején sikerrel debütált a lemez beharangozó dala, a ‘Csak’, máris itt a legújabb Bárió dal, ‘Hány felhő az ég?’ címmel.

Bárió elmondása szerint az alábbi történet ihlette legújabb szerzeményét:

„Fiatal koromban egyszer azt álmodtam, hogy felmásztam egy széles mező közepén álló nagy, terebélyes lombú fa tetejére és az egyszer csak elkezdett remegni, füstölni, a gyökerei pedig, mint egy rakéta futóművei elkezdtek felforrósodni és sárga és arany tűzsugarakat lövellve felszálltunk.

Én és a fa repültünk, hogy bejárhassuk az eget, hiszen fentről minden olyan csodálatos, fentről minden probléma és baj egyszer csak kicsi lesz. És fentről jobban látni a felhőket is…de megszámolni nem tudtam őket, csak bámultam, mint egy gyerek.

Mert a felhőket megszámolni nem lehet, ahogy a vizet sem a tenyerünkben megtartani, sem pedig az időt, mely szintén kifolyik a kezeink közül, ha nem figyelünk.

Arra kell törekednünk, hogy magunkra és egymásra figyelve, a mostban és a szeretetben elmerülve találjuk meg a boldogságot.

Ebben segít a zene és az olyan dalok, mint a Hány felhő az ég is.”

Hallgass bele az új dalba itt:

youtube.com/watch?v=2cWUas_00Nw

Auguszt Bárió új dalainak elkészítését a Nemzeti Kulturális Alap is támogatja.

(NAPmédia)

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on skype
Mindenünk a zene

Friss

skyabove

Felhők felett mindig kék az ég!

Ebben a számban is ugyanúgy törekednek a zenéjükkel a közönség megmozgatására, mint a személyes és univerzális problémák, és az érzelmek hullámzásának bemutatására.

The Wallkids werkfilm

Werkfilmmel jelentkezett a Wallkids

A The Wallkids zenekar leforgatta legújabb klipjét,a Hiába futsz! című dalukhoz, mégpedig nem is akárhol, hanem a kiskörei művelődési házban.

Double Rise Torockó Kistehén

Erdélyi rajongóitól is búcsúzik a Kistehén

A Kolozsvártól mintegy 60 kilométerre festői környezetben fekvő településen a hajnali napfelkelte után a Székelykő sziklatömbje mögött egy időre eltűnik, majd újra felkel a nap. A fesztivál három napjára hat napfelkeltét ígérnek a szervezők.

Dzsúdló - Para

Dzsúdló is csak ontja magából a dalokat!

Az albumot a vájtfülűek július 28-án, az Akvárium Klubban már a megjelenés előtt is meghallgathatják, illetve az eseményen debütál a Szörnyeteg CD és a lemezhez kapcsolódó új merch is.