Élenjáró technológiák mellett most a szórakoztatásban nyújthat kimagaslót az egyetem
A győri Széchenyi István Egyetem lesz az idei EFOTT házigazdája. Az egyetemisták fesztiválját idén július 9-től 13-ig tartják a Velencei-tónál. „A Széchenyi István Egyetem büszke arra, hogy a 2025-ös EFOTT házigazdája lehet, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy a résztvevők megismerjék a már nyolc nemzetközi ranglistán előkelő helyen szereplő intézményünket” – idézte az intézmény közleménye Filep Bálintot, az egyetem elnökét.
Mint fogalmazott, intézményük az EFOTT-on be fogja mutatni európai színvonalú infrastruktúráját, minőségi oktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységét, valamint egyedülálló hallgatói életét, de a programban a szórakozás és a kultúra is kiemelt szerepet kap.
Több mint egy fesztivál, közösségek közötti kapocs
A Széchenyi István Egyetem Magyarország egyik meghatározó tudásközpontja, különösen olyan élenjáró technológiák terén, mint a digitalizáció, a drónok, az autonóm közlekedési rendszerek, az e-mobilitás és a precíziós gazdálkodás. Az EFOTT programjai között ezek a területek kiemelt hangsúlyt kapnak, így a látogatók testközelből ismerhetik meg az intézmény innovatív megoldásait. A projektalapú, gyakorlatorientált képzések és a világ élvonalába tartozó hallgatói versenycsapatok szintén fontos szerepet fognak kapni a fesztiválon.
„Az EFOTT mindig is több volt, mint egy fesztivál – egyfajta kapocs az egyetemi közösségek között. A Széchenyi István Egyetem részvétele különleges lehetőséget ad arra, hogy az intézmény a modern technológiák és a tudományok terén nyújtott eredményeit bemutassa, miközben a látogatók megtapasztalhatják a fesztivál egyedi hangulatát is”
– mondta Budai Marcell, az EFOTT sajtófőnöke.
A közlemény kiemelte: a fesztivál célja, hogy minden hallgató számára maradandó élményt nyújtson, és erősítse az egyetemi közösségeket. A nappali programok keretében, az UNIversumban idén is bemutatkoznak a hazai felsőoktatási intézmények, innovációs projektek, valamint a civil szervezetek és a vállalati szektor szereplői.
(Borítóképünkön egy korábbi EFOTT-koncert fotója látható)