Szomorúan látom, hogy nagyon jó zenészek, zenekarok maradnak a nagyközönség számára ismeretlenek csak azért, mert nem tudják hogyan is kellene elérniük célcsoportjukat, azaz a zene hallgatókat.
Úgy gondolom, lesz akinek segít, ha leírok pár dolgot. Nem megyek bele a PR és a marketing szakmai részleteibe, mindössze pár pontban megpróbálom áttekinteni mik is azok az alapok, melyek egy zenekarnál szerintem meg kell hogy legyenek. A zenei tudást, tájékozottságot nem írom, azt evidensnek tekintem. Azoktól akik a leírtakkal tisztában vannak, elnézést kérek. Na lássuk:
– Mit, hogyan, miért, kinek és minek?
Ezek fontos kérdések, mert a válaszok fognak segíteni a további folyamatokban. Ha például azt a rossz választ adtuk a kinek kérdésére, hogy mindenkinek, nagyon nehéz lesz hozzá grafikákat készíteni. Na de ha azt mondjuk, hogy a rockot kedvelő szomorú magyaroknak, máris van egy kapaszkodó. A mit kérdésre pedig azt is meghatároznám; mit is akarunk eladni. (Koncertet, fellépést, hanghordozót, zenei file -t, …)
Rögtön az elején tisztáznám azt is, hogy ha egy zenekar a fellépéseiért pénzt kér, valakinek számlát is kell tudni adni.
– Név és logó
Nem cifrázom, még mindig vannak megjegyezhetetlen, hosszú, és olyan angol nevű zenekarnevek, melyek nevei minimum öt másik szervezettel összekeverhetőek. Valóban jó, ha a név kifejező, de legyen tömör (mégis ütős), és egyedi! A logóra ugyanez vonatkozik, de mivel ez a név után készül, itt már illik ügyelni arra is, hogy a névvel összhangban legyen. Kivétel persze lehet, ha a feltűnés miatt pont az kell. (Pl.: A zenekar neve Kék, és mindene sárgán jelenik meg 🙂 ) Mindenkinek vannak ismerősei, tesztelje a választott nevet, logót egyszerűen úgy, hogy megkérdezi kinek mi jut eszébe arról. Érdekes válaszok fognak érkezni!
A logónak nem szabad, hogy máshogy jelenjen meg, mint ahogy elkészült. Ebben nem igen lehet kompromisszum.
– Színpadkép
Az utcai öltözet is jó lehet, és erről nem is írnék, ha nem szembesültem volna már azzal, hogy zenekarok a saját rider -ükkel sincsenek tisztában. Szóval csak annyit; tervezetten.
– Bemutatkozó anyagok
Már az elején érdemes megfogalmazni egy bemutatkozó írást és készíteni pár jó fotót. Ezek minőségére érdemes némi időt áldozni. (Azért nem írok pénzt, mert ha az kevés, akkor is lehet találni valakit, aki ezeket elfogadható minőségben elkészíti.) Fontos ez is mint a zene, amiről megint csak nem írnék, ha nem látnám, hogy milyen sokan töltögetnek fel értékelhetetlen minőségben zenei anyagokat magukról. Egy elveszített rajongót nehezebb visszaszerezni, mint egy újat megszerezni. Azaz, ha éppen nincs pénz rendesen felvenni egy zenét, – durva ezt írni, de – ne vegyük fel!
– Weboldal
Erre most páran felkapják a fejüket, mondván, hogy minek. A közönség számára valóban nem biztos, hogy szükséges (bár nekik sem árt), de a rendezvényszervezőknek, kiadóknak, médiáknak nagyon is. Ha egy információt keresek egy zenekarról, nem fogom órákig keresni. Jó, ha egyetlen helyen megvan minden (a zenekarnak is jó): bemutatkozás tagokkal, szolgáltatások (esetleg árral), koncertnaptár, csatornák (Youtube, Facebook, Spotify…), rider, elérhetőségek, média anyagok, dalok, szerzők (bevételtől esnek el, ha nincsenek sehol feltüntetve), … Tudom nem olcsó egy weboldal, de ha egy zenekar azt állítja nincs rá kerete, akkor hiányosan válaszolt a fenti MIT kérdésre vagy akár a kinek kérdésre is. A kulcsszó a barter. (Reklámzene, hirdetési felületek, …)
– Közösségi felületek
Öt perc alatt létrehozunk egy csatornát a Youtube -on, feltöltünk egy képet zenével és várjuk a látogatót? Ha nem jön, megosztjuk párszor a Facebookon. Még mindig nem jön? Nem is nagyon fog. Az Interneten nem elég csak emberekkel kommunikálni, sajnos gépekkel (robotokkal, szoftverekkel) is kell. Ennek alapfeltétele, hogy felületeink jól legyenek beállítva, kellő adattal és tartalommal (a Youtube-ra sem csak videók mehetnek), valamint kapcsolatokkal rendelkezzenek (össze legyenek kötve más felületekkel). Ha a zenekar egy szervezet, vagy vállalkozás alatt működik, több lehetőség válik elérhetővé. A lényeg, érdemes tüzetesebben megismerni a közösségi felületek lehetőségeit. Szinte mindegyiknek van magyar nyelvű leírása, segédanyaga, bemutatója.
– Egyéb felületek
Igen, az Interneten rengeteg ingyenes megjelenési lehetőség van. Ne ragadjunk le a Facebooknál és a Youtube -nál! Amíg nincs egy zenekar minimum ötven portálon valamilyen formában, addig az nincs is az Interneten. (magyarzene.eu néven még Internetes játék csapat is létezik.) Ez az offline világra is érvényes!
– Médiák
„Köszönjük szépen, amíg a fentiek nincsenek készen, nem kérjük.” Legalábbis a legtöbb média ezt mondaná. A helyesírási hibákat, homályos, kis felbontású fotókat, kitöltetlen adatlapú mp3 fájlokat már nem is említem. Talán ezt jól érzékelteti: jó leírással, képekkel a rossz zene hamarabb megjelenik, mint a jó zene rossz csomagolásban.
Egy biztos, ha valami hír, azonnal küldjük szét, legalább a környezetünkben (városi TV, városi újság, …)
– Rendezvényszervezők
A rendezvényszervezők elsősorban nem zenét vásárolnak, hanem zenehallgatót! Azért nem kell megijedni, ha nincs még elég rajongó. Egy kezdő zenekarnak ugyan el kell fogadni, ha pénzt nem kap, ingyen mégsem kell zenélni. Kaphat a zenekar új rajongókat, kaphat jó reklámot (online és offline is), kaphat egy rekesz sört (szigorúan a koncert után fogyasztandó), de eléggé elterjedt az a megoldás is, amikor a bevételen osztozkodnak.
Mindenkinek azt javaslom amikor zenekart alapít és nincs kellő anyagi háttere, vagy nem talált még profi kiadót, ügynökséget, keresse meg a megfelelő embert, embereket ahhoz, hogy első körben a fentiek megvalósuljanak. Keressen bátran, mert lehet, hogy épp egy menedzser meg zenekart keres.
– Magyar nyelv
A világ színpadaira törni nem könnyű, és támogatás (menedzsment) nélkül nem is igen megy. A zene eladás esetenként valóban jobban működhet idegen nyelven, de ahhoz is mindenképpen szükséges egy aggregátor. (Aki legalább 50 csatornán próbálja egyszerre értékesíteni a zenét.) Magyarországon pedig még mindig inkább magyarul lehet érvényesülni.
– Na de mégis mekkora lehet az az összeg amivel már kezdhet valamit egy zenekar?
Egy összegben letenni egymillió forintot a legtöbb zenekarnak sok és nem is biztos, hogy megtérül. Egyre több olyan lehetőség van már, ahol havi díjért (50.000 Ft -tól) dolgoznak úgy, hogy már az első havidíj befizetését követően elkészül a weboldal, profi módon megvannak a közösségi felületek, és 2 – 3 hónapon belül láthatóak eredmények is.