A Hangmás zenekar remix lemezt készített. A miértekről Pogár László és Török Gergely beszélt a Hallgass Hazait adásában.
A Hallgass Hazait műsorában Szabó László és Bodóczy Zoltán vendégeskedett a Grand Mexican Warlock csapatából. A fiúk elmesélték hogyan sikerült az utolsó pillanatban egymásra találniuk: Egy közös italozás alkalmával Tanka Balázs (Turbo zenekar) szólt Zoltánnak (Undos), hogy a Grand Mexican már nagyon régen keresi a hiányzó láncszemet, az énekest a bandába. Másnap egy négy soros levéllel jelezte Undos, hogy ő ezt szívesen megpróbálná. László elmondása szerint ez a 4 soros annyira az utolsó pillanatban jött, hogy a csapat már a feloszláson gondolkozott. „Mi akkor egy éve már szerencsétlenkedtünk, és eléggé el voltunk keseredve…”
Progresszív pszichedelikus rocknak nevezik sokan a Grand Mexican Warlock zenéjét, ők maguk csak rock zenének hívják. A lemezkészítési munkálatok többször is hónapokkal tovább tartottak, mint ahogy azt eredetileg tervezték, lehet, hogy ez a jövőben is megesik – de a srácok ezt nem bánják.
Az aktuálisan új lemezük anyaga keserédes: „A szövegek is olyanok, hogy nem feltétlenül a legjobb passzban születtek, és keserédes az egész. A lemezkészítés folyamata, és az a rögös út, amin keresztül mentünk – az utóbbi időszakban ez hatványozottan igaz volt, nagyon sok kellemetlen dolog történt…”
Mindenesetre kívülről nézve úgy tűnik, hogy a fiúk ezzel, hogy kiadták magukból a zenén keresztül a „feszültséget” felszabadultak, és vidáman viszik tovább a Grand szekerét.
A Hangmás zenekar remix lemezt készített. A miértekről Pogár László és Török Gergely beszélt a Hallgass Hazait adásában. „Az év elején döntöttük el, hogy a 2013 novemberében megjelent negyedik lemezünknek kiadjuk a remix változatát. Szerettünk volna remixet készíteni 1-2 dalhoz, de nem tudtuk eldönteni, hogy melyik legyen az az 1-2 dal, úgyhogy innen jött az ötlet, hogy akkor készítsünk mindegyikhez, és akkor azzal a koncepcióval, hogy mindegyik dalt más zenészre, dj-re, vagy megfejtőre bízzuk. Nem akartuk csak dj-knek, vagy elektronikus megfejtőknek kiadni, tehát a lemezen olyanok is hozzányúltak a dalokhoz, akikhez esetleg a remix műfajt nem mindenki társítaná.
Közösségi oldalon a csapat korábbi megnevezése (Hangmás Party Budapest) nemrég megváltozott, ezután már Hangmásként szerepelnek. A zenekar továbbra is elsősorban koncertzenekar, de ősszel a Balcony Tv szereplésükre például új dal premiert is terveznek, tehát készülnek a háttérben az újdonságok is.
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a sütik (cookie-k) a hálózati eszközök információinak tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiák elfogadása lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elutasítása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és működéseket.
Funkcionális
Always active
A technikai tárolás vagy hozzáférés szigorúan szükséges abból a törvényes célból, hogy lehetővé tegye az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás használatát, vagy kizárólag abból a célból, hogy az elektronikus hírközlő hálózaton keresztül történő kommunikáció továbbítását végrehajtsa.
Beállítások
technikai tárolás vagy hozzáférés a feliratkozó vagy felhasználó által kifejezetten kért beállítások tárolásának törvényes céljához szükséges.
Statisztika
The technicA kizárólag statisztikai célokra használt technikai tárolás vagy hozzáférés. A kizárólag névtelen statisztikai célokra használt technikai tárolás vagy hozzáférés. Idézés, az Ön internetszolgáltatója általi önkéntes teljesítés vagy egy harmadik féltől származó további rekordok nélkül az ezen a célból tárolt vagy letöltött információk önmagukban általában nem használhatók fel az Ön azonosítására.al storage or access that is used exclusively for statistical purposes.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing
The technical storage or access is required to create user profiles to send advertising, or to track the user on a website or across several websites for similar marketing purposes.