Szolnoki Péter a Sztárportréban

Szolnoki Péter
Megjelent első önálló szólólemeze, a Follow Me, aminek névválasztása sem véletlen. Azt szeretné, ha ebben az útjában is követnék őt.

Szolnoki PéterSzolnoki Péternek minden arc ismerős, ugyanis remek arcmemóriája van, ellentétben a Bon-Bon másik felével, Tomival, aki elmondása szerint ARCheimer kóros.

Péter, arcokkal kapcsolatos játékot is kitalált a közösségi oldalán, ismert és nem ismert embereket hozott össze párba, megtalálva azokat a pontokat, amelyekben van hasonlóság. Úgy gondolja, hogy az embernek tudni kell méltósággal megöregedni, és az archoz nem szabad hozzányúlni, mert sérülni fog. Egyetlen dolog, amit problémaként él meg, és amivel nem tud mit kezdeni, az a kopaszodás.

Nagyon odafigyel arra, hogy edzésben legyen, hiszen ha két órát szeretne végigugrálni a színpadon, ahhoz kell az erőnlét. Megjelent első önálló szólólemeze, a Follow Me, aminek névválasztása sem véletlen. Azt szeretné, ha ebben az útjában is követnék őt azok, akik eddig is szerették, természetesen a Bon-Bon mellett.

A teljes riport megtekinthető a sztarportre.hu oldalon.

sztárportré

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Napfonat

Őselemek a Napfonat tolmácsolásában

Második nagylemezével jelentkezik A Dal 2022-es döntőjébe is bejutó Napfonat. Az őselemek köré épülő album gondolata már önmagában izgalmas.

Vörös Renátó

Vörös Renátó – Nap

Remeteévek és Skócia meghódítását követően jelent meg Vörös Renátó második szóló nagylemeze: Nap címmel.

Fonó Budai Zeneház

Az Ektar, Tóth Viktor és a Canarro a Fonóban

Világzene, kamarazene és improvizatív dzsessz is szerepel a Fonó Budai Zeneház kínálatában. Május második felében a fellépők között lesz az Ektar, Tóth Viktor és a Canarro is – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

Ez itt egy reklámhely ;)

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt