Keresés
Close this search box.

Chain Bridge Pop – kisfilm egy szerelmi drámáról

Chain Bridge Pop Vigyel el
A zenekar szeptemberre tervezi új albubának megjelenését.

Chain Bridge Pop Vigyel elA zenekar szeptemberre tervezi új albubának megjelenését. Új klipjük, a Vigyél el már a második dal, amit megmutatnak a készülő albumról. A srácok már-már kisfilmnek is beillő klipet készítettek hozzá, melyben egy párkapcsolat színfala mögé tekinthetünk bele.

A Vigyél el első hallásra egy picit populárisabb, elektronikusabb hangszerelést kapott, mint a korábbi dalok. „Mivel szeretünk újítani, kísérletezgetni, ezért abszolút új köntösbe tudtuk bújtatni ezt a dalunkat is. A hangszerelés ’felturbózására’ Varga Zoltánt (USEME) kértük fel, aki a lemez többi dalában is közreműködik producerként.” – meséli el Hajdu Erik, frontember, énekes, dalszerző.

„Semmi túlgondolás, semmi játszma. Egyfajta belső vívódás az elemekkel, és vágyódás egy másik élethelyzetbe. Nem szégyen besokallni, s néha engedni kell, lazítani kell a csomón. Persze mindenkinek a fantáziájára van bízva, mit is akar magának a dalból. Számomra ez egy pozitív dolog, mivel egy aktuális élethelyzetben íródott meg a szöveg, így számomra teljesen hiteles.” – foglalja össze a mondanivalót az énekes.

Az zenekar ezúttal a Hologram Films-szel dolgozott együtt új klipjén. Bevallásuk szerint teljes mértékben a stúdió kreatív dolgozóinak a fantáziájára bízták a képi világ megvalósítását, melynek végeredménye egy a dal mondandójához finoman illeszkedő videó lett. A filmben egy   lány és egy fiú sztorijába kapunk három percnyi betekintést.

„Szerintem nagyon jól ábrázolja a klip a mondanivalót, de hogy kinek mi jön át belőle, az már teljesen rátok van bízva.” – Hajdu Erik.

A zenekar következő nagylemeze a tervek szerint szeptember elején érkezik, a lemezbemutató koncert pedig az A38-on lesz október 1-én (https://www.facebook.com/events/292365705480976).

Forrás: http://napmedia.hu/

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar