Keresés
Close this search box.
117 éves Ady vers a mai fiatalokhoz szóló dalban. A ThisMustBeLove együttes új számában Ady Endre allegorikus költeményével álmodik.

Nézd meg itt:
youtu.be/1DakyRX4_4Q

A ThisMustBeLoveA vár fehér asszonya” című örök szépségű Ady verset dolgozza fel az Álmodok című dalában, amihez klip is készült, melynek modern képi világa jó aláfestés a versben is megjelenő magányos, misztikus, álomszerű lelkiállapothoz.

„Adyt nagyon szeretem, az egyik kedvenc költőm” – meséli Mogyorósi Tímea az együttes énekese, aki maga írta a széles skálán mozgó énekdallamot. „Mondhatjuk úgy, hogy a dal a szövegét tekintve goth stílusú, bár Adynak, amikor ezeket a sorokat írta, nyilván fogalma nem volt, hogy egyszer majd ebbe a zsánerbe passzol a verse. Az elhagyott, régi vár, az üres termek, kriptaillat, köd, lélekjárás, az elsuhanó, nyöszörgő árnyak, tipikus „gót” toposzok. Ehhez passzol az elszálló dallam, mintha egy álomban lennénk.” A hangszerelésben is visszaköszön a dark wave: széles, puha szintetizátor- akkordok (ehhez a zenekar egy eredeti, 70-es évekből származó ELKA Symphony-t használt a felvételeknél); a visszhangos, torzított és effektezett gitárok; a lendületes, négynegyedes ritmus; mind a műfaj alapkellékei.

A dal szövegében Ady versének első és utolsó versszakát a refrén fogja össze, amiben egy kérdez -felelek keretében kifejezésre jut, hogy a szereplő egy álomszerű lelkiállapotban lebeg.
„…Hova mész? / Itt vagyok / Miért nem félsz? / Most nem tudok / Ébredj fel / Nem fogok / Miért jó ez? / Álmodok… “

Egy kocsiban utazik az éjszakai Budapest villódzó, káprázatos fényeiben. Az utazás elején és a végén egyedül vezeti a kocsit, ezzel is sejtetve, hogy a később a kocsiban lévő mosolygós lányokat és a zenekar tagjait csak a képzelete vetíti oda. „Egy álmodozó, aki nem igazán szeret a valóságban élni, a nehézségei elől inkább a képzeletbe menekül, és ha valaki ebből ki akarja zökkenteni, akkor is inkább a biztonságot nyújtó álomban marad, ami mindig szebb, mint a realitás. A történetben nem igazán lehet tudni, hogy ez a valóság, vagy csak álmodom” – mondja Timi.

„Verset megzenésíteni nagyon nehéz, a dalszöveg külön műfaj, egy jó vers nem viseli el az énekdallamot és a zenei kíséretet, külön maradnak, nagyon kevés a sikerült példa. Nekünk – szerintünk – sikerült, erre különösen büszkék vagyunk. Nem tudom, hány hallgató ismeri majd fel a dalban az eredeti költeményt, jó lenne azt hinni, hogy mindenki – de ha mégsem, és számunk miatt egy kicsit több emberhez jut el Ady Endre, már megérte” – vallja Lakatos Bence az együttes billentyűse.

A ThisMustBeLove első albuma 2022-ben jelent meg Engedj el címmel. Az Álmodok című szám és a hozzá készült videó garancia, hogy még sok izgalmas, értékes zenére számíthatunk az együttestől, amit az is bizonyít, hogy már javában készítik második nagylemezüket.

          facebook.com/thismustbeloveband

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Bagossy Brothers BPark

Magyar zenekarok menni Szlovákia

Mégpedig Bagossyék, a Margaret Island és Szabó Balázs a bandájával Felvidéki koncertturnét szervez a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) május 18. és 31. között, amelynek során

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt