Keresés
Close this search box.

Petőfi-felhő projekt című nyílt pályázat

Petőfi felhő
A Magyar Kultúráért Alapítvány megbízásából a Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt. nyílt pályázatot hirdet.

A Petőfi Felhő Projekttel a legendás poéta, hazafi és forradalmár születésének 200. évfordulójára emlékezünk, és lerójuk tiszteletünket az irodalmi munkássága előtt.

A pályázat célja – Petőfi Sándor költészetének ünneplése mellett – olyan magyar nyelvű, saját, új, bármilyen zenei stílusú (kivéve komolyzene) dalok létrehozásának és előadásának támogatása, amelyek a megadott listában szereplő, Petőfi Sándor által írt vers szó szerinti részletét (minimum négy sor) vagy teljes szövegét tartalmazzák.

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója szerint: „Jókai Mór tudósításából tudjuk, hogy 1848. március 15-én Petőfi Sándor többször elszavalta a Nemzeti dalt, viszont estére már dallamot is szereztek rá, és este a színházban már énekelték is. Azt is tudjuk, hogy Petőfinek sok versét dalként ismerték, akár még úgy is, hogy nem tudták, ki írta a »dalszöveget«. Örülnék, ha visszatalálnánk a szavalható és énekelhető költészethez, jobb lenne tőle a világ. Ezért fontos számunkra a Petőfi-felhő-pályázat.”

Egy pályázatban egy dalra lehet alkotói támogatást igényelni bruttó 600 000 forint értékben.
Egy magánszemély maximum három dalra nyerhet támogatást bruttó 1 800 000 forint értékben.

A pályázók kétféleképpen dolgozhatják fel az általuk kiválasztott verset:

1. A vers minimum négy sorának szerepelnie kell a dalban, melyhez a dalszerző(k), szövegíró(k) további kiegészítő szövegeket írnak. Az idézet(ek)nek szó szerint kell tartalmazniuk a Petőfi Sándor-vers részletét.
2. A teljes verset megzenésítik.

Pályázatot nyújthat be olyan magyarországi vagy felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, délvidéki, horvátországi, szlovéniai magát magyarnak valló, a pályázat benyújtásakor 18. életévet betöltött magánszemély, aki a felhívás megjelenését megelőzően legalább egy éve tevékenykedik a zeneiparban, zenei formáció tagja vagy önálló előadó, és igazolni tudja, hogy minimum egy évvel a felhívás kiírása előtt megjelent legalább egy ISRC-kóddal rendelkező zeneműve.
Az elkészített dalnak stúdióminőségű felvételnek kell lennie.
A hangfelvételre vonatkozó technikai specifikáció:
▪ 192Kbit/s 48khz vagy 320Kbit/s 48khz mp3 hangfájl;
▪ maximum 25 MB méret;
▪ minimum 2:30 és maximum 3:50 perces időtartam.

A dal szövegének középpontjában tartalmi szempontból a kiválasztott Petőfi Sándor-versnek vagy annak szó szerinti idézetének, idézeteinek kell lenniük.

A nyílt pályázat keretösszege 120 millió forint.
A pályázat benyújtásának határideje: 2023. május 31.
A részletes pályázati kiírás itt olvasható.
A pályázatokat a Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt. a Magyar Kultúráért Alapítvány megbízásából hirdeti meg. A pályázatok benyújtására a Kulturális Pályázatok Támogatáskezelő Rendszerén (KPTR) keresztül
van lehetőség.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Bagossy Brothers BPark

Magyar zenekarok menni Szlovákia

Mégpedig Bagossyék, a Margaret Island és Szabó Balázs a bandájával Felvidéki koncertturnét szervez a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) május 18. és 31. között, amelynek során

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt