Keresés
Close this search box.

10 milliárd: megközelítőleg ennyit kaptak magyar zenészek

A magyar zenészek többet dolgoztak 2020-ban, de 2021-ben kevesebbet kereshetnek.

Nem sok magyar zenész tudta a pandémia alatt a bevételeit növelni, de így is kiosztottak 9.373 milliárd forintot a zenészek között.

A pandémiás helyzet miatt megnőtt a jogdíjak jelentősége, ugyanakkor az Artisjus tavalyi bevételei már 17,7 százalékkal csökkentek, ezen belül az élőzenei jogdíjbevételek a felére zuhantak – tette közé friss zeneipari statisztikáit a szerzői egyesület.

Egyre fontosabb bevétel a jogdíj

A pandémiás helyzet rávilágított arra, hogy a szerzői jogdíj a szerző-előadók jövedelmének igen fontos pillére. 2020-ban összesen 15 468 szerző részesült jogdíjból, ennyien tudtak erre a bevételre támaszkodni.

Chalga zenekar magyar zene magyarzene.eu
A Chalga zenekar.

A jogdíjpiramis alján található szerzők vannak a legtöbben (74,3%) – ez természetes, hiszen az új belépők többsége aligha fog rögtön annyi jogdíjat kapni, mint akinek slágerekkel teli életműve van. Aki havi 5 ezer és 50 ezer forint közötti jogdíjat kap (18%), már részben tudja finanszírozni a zenélést a jogdíjból, hiszen a bevételt hangszer vagy hangtechnika vásárlására fordíthatja. A piramis csúcsán a szerzők mindössze 0,8 százaléka található – ők minimum havi bruttó 500 ezer forint jogdíjhoz jutottak sikeres műveik után.

Rekordszámú új dal, jönnek a fiatalok

2020-ban jelentősen megugrott az Artisjusnál regisztrált új szerzők száma és a bejelentett zeneművek mennyisége is. Tavaly 1619 zeneszerző, szövegíró regisztrált a jogkezelőnél, ami 8 százalékkal több az előző évinél. Az új alkotók közül minden második 30 év alatti fiatal, ráadásul a regisztrálási életkor egyre korábbra tolódik: az összes új szerző 11 százaléka volt 20 évnél is fiatalabb.

zenekar Barba Negra Track Artistjus magyar zene magyarzene.eu
Koncert a Barba Negra Tracken. Fotó: magyarzene.eu

2020-ban 23 155 zeneművet regisztráltak, ami a 2019-eshez képest 34 százalékos emelkedés. Az alkotási kedvnek feltehetően kedvezett, hogy a kijárási korlátozások miatt több idő maradt a zenélésre, és vannak, akik terápiás célból is írnak dalokat. Az ugrásszerű növekedés okai között lehet az is, hogy a korábban inkább másból élő szerző-előadók számára megnőtt a jogdíj jelentősége, és az is feltehető, hogy most lett idejük a dalok regisztrációjára.

A szerzők által megadott műfaji besorolások szerint az új szerzemények között az élen továbbra is a pop (19%), a rock/metal (16%) és az elektronikus zene (12%) áll, de magas (12%) a „klasszikus/instrumentális” kategóriába sorolt darabok száma is. A jogdíjkifizetések 35-40 százaléka 5 évnél nem régebbi szerzeményből származik.

 

 

Szakma | Magyarzene.eu

 

 

 

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt