Madarász Gábor: Az áthangszerelés vékony jég

dal 2026 Duna

Vasárnap derül ki, kik jutnak A Dal idei döntőjébe

A dalok áthangszerelése egy másik stílusba egy kicsit vékony jég a versenyzők számára, azért vagyunk mellettük, hogy ezt a feladatot is sikeresen megoldják – mondta Madarász Gábor „Madi” zenész, A Dal 2026 egyik mestere pénteken az M1 aktuális műsorában.

A közmédia idei dalválasztójának szombati, harmadik elődöntőjében ismét áthangszerelve csendülnek fel a versenydalok, majd a vasárnapi extra adásban derül ki, melyek lesznek azok a produkciók, amelyek bejutnak a döntőbe.

„Nekünk az a feladatunk, hogy segítsünk a versenyzőknek az áthangszerelésben. Mindenki szépen megoldotta a feladatát, nem nagyon kellett belenyúlni az általuk elvégzett munkába. Ilyenkor az előadóknak kicsit át kell állítaniuk magukat, miközben vékony jégen járunk, hiszen vigyázni kell, hogy az áthangszerelés stílusgyakorlata ne váljon paródiává” – hangsúlyozta Madarász Gábor.

Saját tanítványait professzionális zenészeknek tartja

A zeneszerző, gitáros, mások mellett az iLand és Ákos zenekarának tagja a műsorban hozzátette: a hozzá tartozó három előadó – két énekesnő, Re Va Dame és Borostyán, valamint egy popduó, Zabos Regina és Káté – egyaránt nagyon tehetséges, mentoráltjai „professzionális figurák”.

Kitért arra, hogy nagyon fontos, ki hogyan énekli el a dalát az új – akár akusztikus, rock-punk, vagy reggae – stílusban.

„Teljesen más látásmódot ismerek meg ebben a műsorban, a fiatalok sok esetben másként látják a dolgokat, mint én, ami tanulságos, sokat lehet tanulni tőlük” – jegyezte meg a gitáros.

Madarász Gábor szerint a dalok áthangszerelésével a fiatalok ízelítőt kapnak a zenei világból, ez új terep, mélyvíz számukra, ami nem mindenkinek teljesíthető azonnal, ezért van szükség a mesterek tanácsaira, amelyek általában segítenek a feladatok megoldásában.

A Dal harmadik elődöntője szombaton 19 óra 35 perctől látható a Dunán, az extra adás vasárnap este 19 óra 35 perctől.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

dal 2026 Duna

Madarász Gábor: Az áthangszerelés vékony jég

Vasárnap derül ki, kik jutnak A Dal idei döntőjébe A dalok áthangszerelése egy másik stílusba egy kicsit vékony jég a versenyzők számára, azért vagyunk mellettük, hogy ezt a feladatot is

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt