Nem menekülünk az Escape My Shadows első lemeze elől!

Escape My Shadows
Dalaik saját tapasztalatokon alapszanak, ezáltal válnak személyessé, mégis mindenki számára átélhetővé, zenéjük pedig mintha rongyosra hallgatott Avenged Sevenfold-hatást tükrözne.

A magyar Avenged Sevenfold kiadta első nagylemezét!

Az Escape My Shadows egy 2020-ban alakult, lendületes, fiatal tagokból álló modern metal formáció. Már az induláskor saját dalokat játszottak és bő 1 év alatt megírták első nagylemezüket, amit 2021 folyamán rögzítettek a Carver Recordingban, Faragó István „Sztivi” produceri felügyelete mellett.

A zenekar debütáló dala és videoklipje, a Hiába, tavaly augusztus közepén jelent meg, akkor így írtak erről: 

“Menekülök én az árnyékom elől” vagyis el lehet-e kerülni valamit, ami akarva akaratlanul is megtörténik és felemészt bennünket? Vajon meddig tudunk ellenállni az árnak, ami mindent és mindenkit magával ragad? Lehetséges-e, hogy kiszakadjunk egy olyan világból, amit nem mi irányítunk, hogy képesek legyünk a saját utunkat járni? Ha nem, akkor miért? Ha igen, akkor hogyan?” A válaszokat talán mindenki megtalálja debütálő dalukban, a Hiába címűben, amiben ezekre a kérdésekre keresik a válaszokat.

Ezt követte szeptemberben egy újabb klip, a Szavak Nélkül, amely erőteljes képekkel és riffekkel a magány és a kilátástalanság himnusza is lehetne; összegyűjti azokat a megaláztatásokat és helyezeteket, amelyekkel a fiatalok akár mindennap találkozhatnak az életben, és mindezt leönti a szülői magány felett érzett dilemmával.

Alig két hónap múlva, november közepén jött a Látszat, amely párkapcsolati áthallásoktól hemzseg;természetesen erre a képi világgal is ráerősítenek, hiszen Dominik, a csapat frontembere egy lánnyal szemben ülve énekli (üvölti el) a dalt.

Azt egy Petőfi TV-s interjúban a csapat énekese bevallotta: egyelőre otthonosabban mozog a magyar nyelvű dalszövegben, így a rajongóknak még várniuk kell a az angol nyelvű dalokra. Dalaik így is saját tapasztalatokon alapszanak, ezáltal válnak személyessé, mégis mindenki számára átélhetővé, zenéjük pedig mintha rongyosra hallgatott Avenged Sevenfold-hatást tükrözne…

 

Az album digitális gyűjtőlinkje:
https://bfan.link/minden-szoval?fbclid=IwAR3Skn78Y7-W1cmCB1YrwdBFo2VVtKidRYkZMO8LwXj4pH424dhC6epXJhI

A most digitális formában megjelenő lemezzel a srácok tavasszal vidéki turnéra indulnak, az album dalait bemutató koncert pedig március 14-én lesz Akváriumban!

Tagok:

Monori Dominik – ének

Szottfried Attila – szólógitár

Lamos Balázs – ritmusgitár

Pusztai Krisztián – basszusgitár

Krekó Zoltán – dob

 

Facebook: https://www.facebook.com/escapemyshadows

Instagram: https://www.instagram.com/escapemyshadows/

YouTube: https://www.youtube.com/channel/UCLMrtsv-bO2ZqpByJERglmg

Hiába: https://www.youtube.com/watch?v=blzYiqfEt4o

Szavak Nélkül: https://www.youtube.com/watch?v=z3Qjnix8HpM

Látszat: https://www.youtube.com/watch?v=3gc1GkZkaRI

Petőfi TV klip premier és interjú: https://petofilive.hu/video/2021/11/17/escape-my-shadows-latszat-klippremier-a-frissben

 

Még várnunk kell picit az angol nyelvű dalokra!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt