Keresés
Close this search box.

Egész napos sztár sokadalom Oroszlányon

Szandra & The Ghost
Picture of Z. László

Z. László

Kommunikátor - Onmediaweb
Több mint 40 előadó lépett fel vasárnap Oroszlányon a Barlang Bisztro Lacival című TV műsor felvételén, mely a Zenebutik TV csatornán lesz látható.

Azért az nem mindennapi, hogy egy kisvárosban, egy helyszínen egyetlen napon olyan előadók lépnek fel, mint a Kalapács zenekar, a Kék és Narancssárga Produkció, az Apostol Együttes, Happy Gang, Ruszó Tibi, … Felsorolni is képtelenség. (Na jó még pár név: Eldorado, TWISTER, 4FClub, Szandra & The Ghost). Persze a Boldizsár Family -t nem hagyhatom ki, hisz ők voltak azok, akik egész nap ott voltak és több előadónak biztosították a háttérzenét. (Oroszlányiak.)

Az, hogy ez a TV felvétel Oroszlányon a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében megvalósulhatott, leginkább Nagy Lászlónak köszönhető. Ő álmodta meg és hozta létre a műsort, de persze egy ekkora program megvalósítása csak csapatmunkával lehetséges. Erdei Attila végezte a szervezés nagy részét, a műsor rendezője B. Bezdán Katalin volt.

Két évad és nem csak mulatós

Erdei Attila elmondta, hogy ezen a napon 2 évadot, összesen 20 adásnyi anyagot vesznek fel. Az első adás 2024 február 14 -én lesz látható a TV2 Zenebutik csatornáján.  „Törekedtünk rá hogy a poptól a rockig, a mulatóson és a retrón át minden zenei műfaj tudja képviseltetni magát.”

A mulatós zenét is lehet jól csinálni, így tökéletesen megfér a rock, a … Maradjunk annyiban, hogy csak jó zene és rossz zene létezik. Ezt erősítette meg Kalapács József és Tóth Zoltán András is. Azt pedig, hogy mekkora élmény volt egymás után hallgatni például Kalapács Józsefet és Klajkó Szandrát, a forgatáson jelen lévők tudják. (Pedig ugye emlékszünk rá, annak idején mit jelentett rockernek, vagy diszkósnak lenni?) A legtöbb jelzőt nem a zenészek, inkább a rajongók aggatják előadókra. Egyébként is – ahogy Tóth Zoltán András mondta – a mulatós kifejezés mást jelent a mai fiataloknak, mint nekünk.

Barlang Bisztro

Szóval a Laci megvan, de miért Barlang Bisztro? Egyértelműen nem barlangban forgatják és semmi bisztro jellege nincs a színházteremnek. Oké, reklám: Oroszlányon hamarosan nyit Laci Barlang Bisztrója a Fürst Sándor úton. (Köszi, ennyi!)

Lesz még cikk

A nap folyamán rengeteg minden történt. Délelőtt fél tíztől este kilencig jöttek-mentek az előadók. Kapitány Cintiával (averseslány) is találkoztam, pedig ő fel sem lépett. (Későbbi cikkből kiderül miért találkozhattam vele.) Egybe sűrítve nem lehet mindent leírni, így később egy-egy önálló cikk keretein belül szó lesz arról:

  • Milyen egy igazi party zenekar, avagy a Boldázsár Family és a techno zene?
  • Hogyan születik egy igazán jó dal Tóth Zoltán András műhelyében? Mi van előbb, a dallam vagy a szöveg?
  • Hol vannak #averseslány versei?
  • Milyen élő zene szól a Barlangban?

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt