
Haldamas x Hulajdusza collab eredménye: egy album!
Népzenében továbbra is magyar, lengyel, két jó barát…

Népzenében továbbra is magyar, lengyel, két jó barát…

Majdnem 450 éves könyvet is bemutatnak a megnyitó alkalmával

A kelet-európai életérzésből, népzenéből, modern zenei stílusukból építkező, Fonogram-díjas Cimbaliband tipikusan azon formációk közé tartozik, amelyek képesek a folyamatos megújulásra.

Több mint ötszáz néptáncos és népzenész lép fel hat nap alatt az Interetno fesztiválon, amelyet augusztus 21. és 26. között szerveznek meg Szabadkán – tájékoztattak a szervezők hétfőn.

December 31-én az ország legnagyobb szilveszteri táncházába várják a közönséget; a Fonó Folkszilveszteren.

98 kotta, a CD mellékleten az eredeti felvételek, és a Boglya Népzenei Együttes muzsikája.

Éva 2010-ben szerzett előadóművész diplomát a Zeneakadémia népi ének szakán. Egyetemi évei alatt énekelt többek között a budapesti Mátyás-templomban, a nemzeti sorskérdésekkel foglalkozó ökumenikus konferencián Nagyváradon, Budapesten és Szegeden, a Ferences Rend fennállásának 800. évfordulója alkalmával rendezett gálaműsoron, a Művészetek Palotájában, Párizsban, a Pompidou-Központban, és Shanghaiban, a Világkiállításon. Önálló koncertje volt a fertődi Esterházy Kastély kápolnájában.

A jó hangulatról a szabadtéri színpad programjai gondoskodnak. Ezekből válogattunk néhány igazi magyar zenei produkciót.

Az egyedi népzene és világzene osztatlan sikert aratott a Magyar Nap szervezőinek körében, így interjura hívták a csapatot a magyarországi török intézetbe a Yunus Emre Institutba, Budapesten az Andrássy útra.

A World Music Charts Europe januári toplistáján magyar zene is szerepel, pontosabban a Buda Folk Band Magyar Világi Népzene című albuma.