Cser Ádám Atelier és Leoncavallo Bajazzók című operáját Szabó Máté rendezésében mutatták be január 24-én a Nagyszínházban. VONA ILDIKÓ KRITIKÁJA.
Ötletben és látványban gazdag, rendkívül érdekes produkció született Miskolcon. A két operát ugyan egy szünet elválasztja egymástól, de ezek itt most összetartoznak.
Az este az Atelier egyfelvonásossal kezdődött, amely Cser Ádám zeneszerző-karmester első operája. A szövegkönyvet Ari-Nagy Barbara dramaturg készítette a szerző és Szabó Máté rendező vázlata alapján.
A kortárs darab a színházi műhelymunkába, a nézők számára nem látható kulisszatitkokba, személyes kapcsolatokba enged betekintést. Az opera szereplői egy színtársulat tagjai: rendező, karmester, színészek, asszisztens, súgó, ügyelő, kellékes, kórustagok, statiszták, háttérszemélyzet. Éppen a Bajazzók opera színrevitelén dolgoznak, ám alighogy elkezdődik a próba az ügyelő leállítja, mert eltűnt a primadonna.
Izgalmas krimibe csöppen a közönség, és részese lehet annak a folyamatnak, amely során a stáb próbálja felgöngyölíteni, hogy mi történt, igyekszik megoldást találni a váratlanul előállt helyzetre és megszervezni a beugrást. Közben a nézők beleshetnek a kulisszák mögé, szemtanúi lehetnek heves szakmai vitáknak, törhetik a fejüket a szereplők közti bonyolult viszonyrendszer megfejtésén.
Cser Ádám zenéje nagyon ötletes. Van benne tűz, lendület, drámai erő, misztikum. Az Atelier ugyanúgy kezdődik, mint a Bajazzók, de aztán teljesen egyedivé válik. Persze a cselekmény okán itt-ott kapcsolódik Leoncavallóhoz, viszont rendkívül változatos. Különleges élményt nyújt, amikor felcsendül néhány részlet a Bajazzókból. Ezeket Cser Ádám ügyesen illeszti bele a kortárs opera zenei szövetébe, ugyanúgy, mint azt a kitalált spanyol balladát José Sanchez rablóvezérről, akinek „éles késén vércsepp csillan”. Visszatérő témaként többször halljuk ezt a sámánénekre emlékeztető, mongol khöömei torokénekléssel előadott dallamot, ami nagyon megemeli a drámai hatást mind zeneileg, mind a sztori tekintetében, hiszen előrevetíti a tragédiát.
Annak ellenére, hogy Atelier (Műhely) az opera címe, tényleges főszereplője – és egyben központi alakja – a Rendező. Bár rendszeresen elkésik a próbákról, a művészet terén nem tűri a lazítást. Szigorú elvei vannak, makacsul ragaszkodik az elképzeléseihez, a többiektől pedig megköveteli, hogy valóra váltsák az ötleteit. Mindenki függ tőle, ami nem baj addig, amíg képes emelni másokat, ez viszont – ahogyan haladunk előre a cselekményben – egyre kevésbé van így. Megtudjuk róla, hogy a művészeten és a rendezésein keresztül szeretné jobbá tenni a világot, majd végigkísérhetjük a jellemében bekövetkező változásokat. Bántó megjegyzéseket tesz előbb Liliánára, a beugrást vállaló kórustagra: „Ez a lány nem tud semmit”, majd a tenoristára: „Megjött Bayreuth bikája, a Carnegie Hall kakasa”, de még a közvetlen kollégáira is: „A színház nektek üzem, nekem művészet”, végül eljut arra a pontra, amikor már képes lenne megöletni azt, aki ellentmond neki.
Kettős szereposztással készült a produkció. Az általam látott estén Cser Krisztián személyesítette meg a Rendező figuráját. Tökéletes énektechnikával, hangi és színészi adottságokkal rendelkezik, amit meg is mutatott. Ráadásul szerencsés, mert övé a legjobban kidolgozott szerep. Nagy utat jár be a karakter, közben viaskodik önmagával, a kollégáival, és persze a láthatatlan démonjaival, akiknek eleinte csak a hangját hallja, aztán ezek a túlvilági lények egyre jobban a hatalmukba kerítik. Zeneileg is nagyszerűen megkomponált ez a szerep. Van egy remek áriája, melyből kiderül sok minden a színésznő feleségéhez fűződő kapcsolatáról, a művészi ars poeticájáról, őszintén vall benne önmagáról. Itt hangzik el a kulcsmondat, amely sejteti az opera végét: „Bennem nincs irgalom”.
Annát, a feleséget és a Neddát játszó színésznőt Herczenik Anna alakította. Sok produkcióban láttam már őt. Neki azok a szerepel állnak jól, ahol a hősnő nagy mélységeket és magasságokat jár be, közben pedig hatalmas érzelmi hullámzáson megy keresztül. Neddaként, az este második felében mutatta meg igazán, hogy mit tud. Anna szerepében nem volt lehetősége látványos jellemfejlődésre, ugyanakkor nagy átéléssel énekelt, és kihozott mindent a karakterből, amit csak lehetett. A Rendezővel közös duettben úgy jelent meg, mint egy tépelődő, önmagát kereső nő és művésznő, veszekedésük kétségtelenül a dráma csúcspontja.
Fontos szereplője az Ateliernek a Karmester. Igazán akkor izgalmas ez az alak, ha egyenrangú félként áll szemben a Rendezővel. Kacsenyák Gábor alapvetően musicalénekes hanggal rendelkezik, ám színészileg sokat hozzá tudott adni a figurához. Nagyon kellemes a színpadi jelenléte, és ne felejtsük el megemlíteni, hogy a szerep kedvéért megtanulta elvezényelni a szükséges zenei részeket.
Liliánát, a beugrásra jelentkező kórustagot kiválóan alakította Tatai Nóra. Telitalálat a színpad karrierről álmodó, tisztalelkű, naiv kóristalány szerepére, ráadásul gyönyörű hangszínnel is rendelkezik. Elhisszük neki, hogy ez a beugrás élete nagy lehetősége. Sajnáljuk, amikor a Nedda-Canio veszekedési jelenetben megsérül, és együttérzünk vele, amikor kiderül, hogy minden erőfeszítése értelmetlen volt: Anna visszatér, így nincs többé szükség beugróra.
Alejandro, a Caniót játszó spanyol sztártenor szerepében Tóbisz Titusz olykor megmosolyogtatott bennünket, a drámai részekben pedig kaptunk tőle egy kis előzetest, hogy mi várható majd az este második felében, a Bajazzókban.
A Mascagni-szerepeket megformáló énekesek: Kendi Lajos (Tonio), Cselepák Balázs (Peppe), Antóni Norbert (Silvio), valamint a színházi személyzet tagjai: Hajdú Diána (Rendezőasszisztens), Eperjesi Erika (Súgó), Kolozsi Balázs (Ügyelő), Visnyiczki Bence (Kellékes) és Bárány Zsombor, Lehotai Miksa, Boza Bence (a három Statiszta) mindent megtettek azért, hogy a maximumot kihozzák az általuk alakított karakterből, de igazából elég kicsi a mozgásterük. Annyira erőteljes a Rendező alakja, hogy mellette mindenki csak statisztál.
Horesnyi Balázs praktikus és szimbolikus díszletet tervezett, mindkét operában ezt látjuk. Egy lakókocsit, ami a látványon túl öltözőként is szolgál, de jelképezi az otthon „melegét” is. A rendező-primadonna házaspár veszekedése itt zajlik, a Bajazzókban pedig ide érkezik szerelmi légyottra Silvio Neddához. Egy teherautó áll még a színpadon, jelezvén, hogy a színészek sokat vannak úton (főként a Bajazzók esetében, hiszen az egy utazótársulat életéről szól). Érdekes és ügyes megoldás a két járművet a színpad közepén elhelyezni, ezzel lezárni hátrafelé a játékteret (közöttük csupán egy keskeny átjáró van, azon közlekednek a színészek), a cselekmény elől játszódik. Amikor többen vannak a színpadon – különösen a Bajazzókban – olyan hatást kelt, mintha tömeg lenne ott.
Míg az Atelierben egy előadás készítésének folyamatába nyerhetnek betekintést a nézők, addig a Bajazzókban a szemük láttára épül meg a komédiások színpada. Mindkét produkcióban előkerül egy lestrapált oldtimer, Tonio világoskék autója üde színfoltja a látványvilágnak, amit még hangsúlyosabbá tesznek egy kis vetítéssel.
Nem használnak sok kelléket, csak az van a színpadon, ami feltétlenül szükséges. Közülük azonban kiemelkedik egy kés. A színházban úgy tartják, ha revolver van a színpadon, akkor az el is fog sülni. Nincs ez másképp a kés esetében sem. Az Atelierben a színpadi kést elcserélik valódira, a Bajazzókban pedig a tenorista már éles késsel a zsebében lép ki a színpadra.
Füzér Anni jelmezei három időszakot ölelnek át. Az Atelier napjainkban játszódik, a Bajazzók cselekménye az 1960-as évekre tehető, a vándortársulat által előadott komédia öltözékei pedig a commedia dell’arte korát idézik. Rendkívül ügyesen megoldották a jelmezeket, ugyanis a ruhák egy részét már az Atelierben látjuk. A fekete, a fehér és a pasztellszínek dominálnak, Anna és Nedda ruhája emelkedik ki közülük élénkebb tónusával. Nem úgy a Bajazzók maskarás előadásának jelmezei, azok tobzódnak a színekben.
Szünet után, az este második felében teljes pompájában láthatta a közönség a Bajazzókat, olasz nyelven előadva, magyarul feliratozva. Az Atelier szépen előkészítette neki a terepet, és a közönség izgatottan várta, hogy folytatódjon a színház a színházban, játék a játékban.
A szereplők nem okoztak csalódást. Herczenik Anna Nedda/ Colombinaként, Tóbisz Titusz Canio/ Pagliaccioként tért vissza, és hatásosan keltették életre a színésznő feleségből és a vándortársulatot vezető férjből álló házaspárt.
Tóbisz Titusztól gyönyörű lírai és hatalmas drámai pillanatokat kaptunk. Két áriája, a „Vesti la giubba” és a „No, Pagliaccio non son” nagyszerűen sikerült, jól kihangsúlyozta a főhős alakjában rejlő tragikumot.
Tonio (a komédiában Taddeo) szerepét Kendi Lajos hitelesen alakította. Szép színű bariton hanggal rendelkezik, amivel tud is bánni; előadásában jól nyomon követhető, hogyan jut el Tonio a szerelmi vallomástól a bosszúállásig.
Antóni Norbert sikeresen megbirkózott az énekszólammal, és az általa megformált Silvio kifejezetten szimpatikus. Elhisszük, hogy valóban szereti Neddát, még drukkoltunk is a szerelmeseknek.
Peppe (a komédiában Arlecchino) szerepében Cselepák Balázs figyelemre méltó alakítást nyújtott. Feltétlenül meg kell említeni: ő a musicalek és rockoperák világából érkezett. Néhány éve a Bartók Plusz Operafesztiválon volt alkalmam őt hallani, amikor az operaíróverseny egyik pályaművében énekelt. Bár a szerepét tisztességesen előadta, az operaénekléshez szükséges telt hanggal és technikával akkor még nem rendelkezett. Azóta rengeteget fejlődött, és Peppe/ Arlecchino szerepében most valóban nagyszerű teljesítményt hallottunk tőle. Az este egyik legnagyobb meglepetését okozta.
A Miskolci Nemzeti Színház Zenekara ismét megmutatta, hogy óriási rutinnal rendelkezik az operajátszás terén. Akadtak intonációs hibák, pontatlanságok, de ezek nem voltak igazán jelentősek. Cser Ádám karmester kezei alatt jól szólt a zenekar. Időnként ugyan hangosak voltak, mert előfordult, hogy elnyomták a szólistákat.
Nagy dicséret illeti az énekkart is; a Harangkórus mellett sok szép pillanatot szereztek a nézőknek, a színpadon hozzájuk csatlakozó gyerekek pedig üde színt hoztak a produkcióba.
Szabó Máté rendezése ízléses, ötletes, viszonylag jól érthető és követhető, még egy kis humort is belecsempészett a két operába, ahová lehetett. Tavaly igen magasra tette a mércét a Kékszakállú rendezésével; főleg az tetszett, ahogyan csavart egyet a sztori végén. Most is vártam valamilyen csattanót. Az Atelierben megvolt, a Bajazzókban viszont inkább egy látványban szép záróképet készített. Kár, pedig kínálkozott a lehetőség, csak nem élt vele, vagy nem vette észre.
Sok téren összekapcsolták az Ateliert és a Bajazzókat. Érdemes lett volna keretbe rakni a két történetet a végkifejletnél. Az Atelier Rendező szereplőjének be kellett volna jönnie az utolsó pillanatokra, és végignézni, ahogyan a munkája meghozza előre eltervezett gyümölcsét: Alejandro/ Canio/ Pagliaccio leszúrja Anna/Nedda/ Colombinát, ezzel a kicserélt kés is elvégzi a feladatát, és bezárul a kör. Pont úgy, ahogyan egy sámánének szövegében található: „Múlt és jövő jelenedik, háromból egy kerekedik”.
Az előadás adatlapja a Miskolci Nemzeti Színház honlapján található.
https://mnsz.hu/hu/eloadasok/atelier-bajazzok
