Keresés
Close this search box.

Újabb világ nyílt – itt a beharangozott EP!

Mindenen Keresztül zenekar Újabb Világ klip
Szinte az összes streaming kínálatba bekerült a Mindenen Keresztül új hangzója!
Napokkal ezelőtt már beszámoltunk arról, hogy a Minden Keresztül legújabb EP-je már útban van a nyilvánosság felé.
De most már arról is beszámolhatunk, hogy vége a várokozásnak, megjelent a Bojti János – ének, basszusgitár, Szatmári Gergő – gitár, Bojti Tamás – dob felállású körösladányi Mindenen Keresztül zenekar legújabb anyaga.
A zenekar szerint ezek a számok vannak a minihangzón:

  1. Fogy a türelem – Intro
  2. Örökkön örökké
  3. Egyszer fent, egyszer lent
  4. Újabb világ
Az egyelőre csak a digitális szolgáltatóknál elérhető anyagra egy intro és három punkos lendületű, groove/thrash témákat itt-ott hardcore-os csordavokálokkal ötvőző dalt rögzítettek.
Az EP-n helyet kapott a tavaly már klipesített Örökkön örökké c. dal is – ami már külföldi kiadó érdeklődését is felkeltette –, de a tervek szerint hamarosan újabb videót is forgatnak.
A számok szövegükben reflektálnak a mai kor kilátástalanságára, felteszik azokat a fontos kérdéseket, amik sokakat foglalkoztatnak. Ugyanakkor a dalokban mégis ott a reménysugár, köszönhetően a dallamos és fülbemászó refréneknek.
Az EP meghallgatható a zenekar YouTube csatornáján:
Stream oldalak linkjei:

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Trombita Széchenyi

Ha már indult, akkor dobogóra állt a magyar trombitás

Először indult magyar zenész a trombitás vébén Behán Áron András, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának másodéves trombita előadó-művészet szakos hallgatója első magyar indulóként harmadik

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar

Ők is ott lesznek a Lövérek rétjein

Urbán Fesztivál 75 helyszínen 300 programmal

Teljes a Volt-utód SopronFest programja, exkluzív fellépések színesitik a programot Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban. A soproni utcák, terek, klubok,