Keresés
Close this search box.

Adomány a zene útján, pandémiában is

Tündérek földjén – dallal segít egy alapítványnak egy fiatal énekes.

A tavalyi év sok változást hozott, többek között az alapítványok életében is. A koronavírus-járvány hatására sok adakozási forma átalakult, megváltozott, alkalmazkodva a mindenkori járványügyi intézkedésekhez. Rendhagyó módon a Tündérkör Alapítvány most Farkas Zsomborral készített egy közös dalt, amely a jótékonyság fontosságára hívja fel a figyelmet. 

A csupaszív énekes és dalszerző szerint minden eddiginél nagyobb szükség van egymás támogatására.Egy 2019-ben végzett kutatás szerint a 18-59 éves lakosság 68%-a szokott rendszeresen jótékonykodni. A jótékonykodók több mint felét az érzelmek motiválják az adakozásban, azaz jó érzéssel tölti el őket, ha másokon segíthetnek. A tavalyi év sok változást hozott, így kiemelten fontos, hogy aki teheti, támogassa a rászorulókat. Így tesz most egy fiatal énekes is.

– Véleményem szerint kiemelten fontos, hogy tettre készek legyünk és merjünk egy-egy jó ügy mellé odaállni. Minden ember életében van valami, amivel hozzá tud járulni ahhoz, hogy szebb és jobb legyen a körülötte lévők élete. Senki ne féljen ezzel élni – mondta Farkas Zsombor, aki zenei tehetségével támogatja az alapítványt. – Az alapítvány mindennapi munkásságát ismerve úgy gondolom, hogy egy igazán hiteles, őszinte és nagyszerű dolog, amit napi szinten csinálnak, így örömmel támogatom én is a munkájukat – tette hozzá.

A Tündérkör Alapítvány működésének célja a 16 éven aluli rászoruló, akár fogyatékkal élő gyermekekkel rendelkező családok felkutatása és támogatása. Az alapítvány működését már korábban olyan ismert művészek és formációk is támogatták, mint a Kowalsky Meg a Vega, Curtis, Csonka András, Orosz György, az Animal Cannibals, Rakonczai Imre, a Gospel USA, a Kozmix, a Kerozin és a Desperado.

– Szívből örülünk, hogy most egy olyan helyi, debreceni születésű művésszel is együtt dolgozhatunk, mint Farkas Zsombor – mondta Tóth Zsé Ferenc, a Tündérkör Alapítvány elnöke.  Szerzeményével együttérzést szeretnénk kelteni az emberekben, felhívni a figyelmüket a törődés, odafigyelés fontosságára! Erre vágyunk – fűzte hozzá az alapítvány elnöke, aki bízik abban, hogy a zene üzenete minél több emberhez eljut.

Itt meghallgatható a Tündérek Földjén című dal.

Hírek | Magyarzene.eu 

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Trombita Széchenyi

Ha már indult, akkor dobogóra állt a magyar trombitás

Először indult magyar zenész a trombitás vébén Behán Áron András, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának másodéves trombita előadó-művészet szakos hallgatója első magyar indulóként harmadik

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar

Ők is ott lesznek a Lövérek rétjein

Urbán Fesztivál 75 helyszínen 300 programmal

Teljes a Volt-utód SopronFest programja, exkluzív fellépések színesitik a programot Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban. A soproni utcák, terek, klubok,

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt